Beszámoló a labdarúgó szakosztály 2019. márciusi eredményeiről

Tisztelt Elnökség!

Scodnik Balázs a Pénzügyőr SE labdarúgó szakosztály vezetője, az alábbiakban tisztelettel tájékoztatom a Pénzügyőr SE Elnökségét a 2019. márciusi eredményekről és az általános helyzetről.

A labdarúgó szakosztály valamennyi korosztályban megkezdte a tavaszi szezont márciusban. Csapataink az u7-es korosztálytól felfelé a Bozsik tornákon való részvétel mellett, az MLSZ kötelező korosztályaiban, valamint a megyei bajnokságokban is versenyeznek, beleértve a felnőtt NB3-as csapatot, valamint az Old Boys Budapest I. osztályú alakulatát és a női futballistákat is. A szakosztály továbbra is 3 helyszínen igyekszik megoldani az utánpótlás nevelést, a felnőtt edzéseket, valamint a mérkőzéseket is. Mindamellett a Kőér utcai sporttelepen a bérbeadás is üzemel, nagyságrendileg kiegyenlítve a téli időszak bérleti díjait, illetve a pályakarbantartás költségeit.

Az egyes csapataink korosztályaink részletes eredményei:

Utánpótlás:

  • U7/U9/U11/U13

A versenyeztetés formája a Bozsik tornákon történő részvétel. Szinte valamennyi eseményen jelentősen túllépjük az előzetesen minimálisan meghatározott csapat és taglétszámot, gyakorlatilag minden helyszínen a legnagyobb létszámú csapatként vagyunk jelen. Ezeken a tornákon nem számolják az eredményeket, de például a március utolsó hétvégéjén, az ESMTK sporttelepen a pasaréti u9-es csapat 6 győzelem és 1 döntetlent ért el.

  • U14/U15

Csapataink MLSZ II. osztályban a Budapesti csoportban játszák a mérkőzéseket. Erről a 2 együttesről el kell mondani, hogy legnehezebb helyzetben vannak, 13-15 éves labdarúgók sportolnak itt. Még a legnagyobb egyesületek is küzdenek, ezen korosztályok létszámával, a magyarországi oktatási formák miatt a 6+6 és a 8+4 osztályos iskolák felvételi időszaka, az iskolaváltás mentális és földrajzi nehézségei mellett, a kispályás (értsd: Bozsik tornák) és nagypályás labdarúgásra áttérés is ebben a 2 évben zajlik, sokszor más edzés helyszínnel, más edzővel. Az utolsó 2 évben egy dolog volt állandó ebben a korosztályban, az a változás (a 2016/2017-es bajnoki év U14/15-ös játékosainak kb. 60-70%-a már nem a PSE-ben sportol, ha egyáltalán sportol még).

Az U14-es csapat a bajnokságban utolsó előtti helyen áll, 2 győzelem 18 vereséggel 23 rúgott és 152 kapott góllal, megjegyzés az egyik győzelem pont 2019. márciusában történt, amikor is a tabellán 4 hellyel előttünk álló Esztergomot vertük 6-2-re. Tegyük hozzá szinte az egész csapatunk 12-13 éves labdarúgókból áll.

Az U15-ben jobb a helyzet, itt a 16 csapatos bajnokság 4-6. helyeiért harcolunk. A legnagyobb létszámprobléma itt jelentkezik, mivel gyakorlatilag 11 sportoló a keret.

A megfelelő edzésmunkára és játékosok megtartására közös edzéseket szervezünk, minden héten külön egyeztetünk az aktuális mérkőzéseken történő részvételről és az U13 ügyesebb játékosaival összevontan kezeljük a keretet, melyhez önálló szakmai felügyeletet rendeltünk Vatai Attila személyében.

  • U16

Az U15-ből kiöregedő, de az U17-ben még kevés játéklehetőséghez jutó játékosokból a BLSZ U17-es bajnokságban indítottunk egy csapatot, megteremtve az alapot a 2019/2020-as bajnokság MLSZ U17-es csapatának. Ebben a korosztályban a játékosok megtartása leginkább a cél, de ezzel együtt is a 13 csapatos bajnokság 4-7. helyéért küzdünk.

  • U17/U19

A 2 csapat MLSZ III. osztályban Heves megyében szerepel.

Az U17-es együttes a bajnokság 2/3-ánál 7 pont előnnyel vezeti a tabellát. A cél itt egyértelműen a bajnokság megnyerése. Ezen a ponton azt szükséges még megjegyezni, hogy a felnőtt második csapatban is rendszeresen játszanak a fiatalok, többen már gólt is szereztek és a tehetségesebb játékosok közül 2-3-at a hétfői edzésnapon az NB3-as keretbe irányítunk.

Az U19 esetében egy masszív, erős együttesről beszélünk stabil eredmények mellett a 4-5. helyen állunk. Páran a felnőtt második csapatban is játszanak és ebből a korosztályból is tavasszal, a hétfői edzésnapokon 2-3 játékos az NB3-asokkal edz együtt.

Nagy kihívást jelent, hogy a két korosztály a következő bajnokságban gyakorlatilag mintegy 40 fős keretet fog képezni, így egyáltalán nem mindegy, hogy milyen utat jelölünk ki számunkra. A lehetséges alternatívák egyike, hogy az U17-es csapat amennyiben megnyeri a bajnokságot és a 3 körös osztályozót is sikerrel megvívja, akkor jövőre egy osztállyal feljebb lép, ami nagyobb vonzerő az utánpótláskorú játékosok számára, de egyben „B” szintű besorolást jelent, ami az MLSZ átigazolási szabályzata alapján nagyobb anyagi ráfordítással járhat egy átigazolási időszakban.  Van egy olyan út is, hogy 2019/2020-ban lesz egy MLSZU19-ünk és egy BLSZU19-es csapat és harmadik megoldásként a felnőtt második csapat átalakítása is szóba jöhet.

Felnőtt:

  • Második csapat

Az utánpótlás korosztályok egymásra épülése révén a sorban a BLSZ II. osztályban szereplő csapat következik. Jelenleg a keret mintegy 90%-a kifejezetten fiatal (22 év alatti) labdarúgókból áll. A bajnokságban a 3. helyen állunk, a feljutás elérhető közelségben van, azonban a szakmai indokokkal és a szakosztály épülésével teljesen összhangban lévő magasabb osztályba lépésnek több feltétele is van (NB3-as tagság megőrzése és az MLSZ Budapesti Igazgatóság engedélye, hogy 1 osztály különbséggel két felnőtt csapatunk is lehessen, megjegyzés: van rá precedens több csapatnál is). A cél amúgy kettős ennél a csapatnál, egyfelől a saját utánpótlásunk felkészítése a felnőtt labdarúgásra, másfelől az NB3-as csapatban kevesebb játéklehetőséghez jutók formában tartása/hozása.

  • NB3-as együttes

2018-ban 4 vezetőedzőt foglalkoztatott a felnőtt csapat és téli felkészülést 2019-ben egy újabbal kezdtük meg… A sűrű edzőváltást az eredmények (és egyes speciális megoldások az évvégén)  indokolták, de azt látni kell, hogy az „újkori” NB3-mal, amatőr sportolókkal (értsd heti 40-50 órát dolgozó) felvenni a küzdelmet nagy kihívást jelent (beleértve a pénzügyi nehézségeket is). A heti 4-5 edzés melletti, kötelező vasárnapi meccsekkel gyakorlatilag a sportolók egyszerre két műszakban dolgoznak, az eredményekhez nagyon profi életmód és mentális erő kell. A megfelelő irányok, a racionalitás megtalálásának kiváló kulcsa Klausz László vezetőedző. Irányítása mellett csapatunk március 5 mérkőzésen 1 győzelem 3 döntetlen és 1 vereséget számlál, mindezt úgy, hogy játszottunk az aktuális 1., 5., 6., 7. és 10. helyezettel. A hátrányunk a biztos bennmaradást érő 12. helyezettel szemben 5 pont, ami nem változott a tavaszi szezon kezdetéhez képest, azonban a sorsolásunk márciusban nehezebb volt az összes kiesőjelölthöz viszonyítva.

Női, Öregfiúk és Old Boys

  • Női csapat

Az elmúlt években a női csapatunk számtalan esetben is változott, mind a versenyeztetés, mind pedig az összetétel tekintetében. Jelenleg Pénzügyőr SE-Pinkbull néven a Pest megyei ¾ pályás bajnokságban indul. Tavasszal – az őszi eredmények alapján- a felsőházban játszanak a lányok, a cél hogy a 6 csapatból legalább 2-t megelőzzünk.

  • Öregfiúk és Old Boys

Mindkét alakulat a BLSZ I. osztályban játszik, ami gyakorlatilag hazánk legmagasabb osztálya. Az ellenfelek között Ferencvárosi TC, MTK, Honvéd, BVSC, Újpest FC csapai találhatók, számos volt NBI-es és válogatott játékossal. A tavasz nehezen indult mindkét együttes részére, az Old Boys a kiesés ellen, az Öregfiúk a középmezőnyben maradásért küzdenek. A két keretről elmondható viszont, hogy gyakorlatilag 50% feletti a NAV-os dolgozók aránya.

Áprilisi feladatok:

  • NB3-as licence kérelem benyújtása, határidő: április 10.
  • 2017/2018-as TAO kérelem elszámolás, státusz: 2019. április 2-án megvalósult, további teendő: a tárgyi eszközök beruházása kapcsán a beszerzések folytatása
  • Pályakiadások további menedzselése, határidő: folyamatos
  • Edzői értekezlet megtartása, státusz: megvalósult április 1-jén
  • Elszámolások, jelenléti ívek, valamint az ezekhez tartozó mellékletek meglétének biztosítása, határidő: folyamatos
  • Kőér utcai edzői helyiség felújításának befejezése, határidő: április 30.
  • A pályázat keretében felújított öltözők garanciális hibajavításainak felügyelete, határidő: MLSZ egyeztetés szerint
  • Edzések megtartása, adminisztrációs feladatok ellátása, napi működés és feltételek biztosítása, határidő: folyamatos
  • Hétvégi pályafelügyelettel kapcsolatos teendőkre új megbízás megkötése, határidő: április 11.
  • Mezek, melegítők, sportruházat feliratozásának megrendelése, határidő: április 8.
  • Nyári gyerektáborok szervezése, felhívások közzététele, határidő: április 15.

Áprilisi kiemelt mérkőzések/események:

2019. április 6. 10:00 Kőér utca, MLSZ U17-es mérkőzés Pénzügyőr SE – REAC SI

2019. április 6. 12:00 Kőér utca, MLSZ U19-es mérkőzés Pénzügyőr SE – REAC SI

2019. április 7. 8:30 és 11:00 Kőér utca, Bozsik torna rendezése U11/13 részére

2019. április 7. 16:00 Sárvár, NB3-as mérkőzés Sárvár FC – Pénzügyőr SE

2019. április 11. 19:30 Pasarét, Old Boys mérkőzés Pénzügyőr SE – B.O.SZ FC

2019. április 13. 12:00 Kőér utca, MLSZ U14-es mérkőzés Pénzügyőr SE – Grund FC

2019. április 14. 9:30 ESMTK Zodony utca Bozsik fesztivál U7/U9 részére

2019. április 14. 16:00 Pasarét, NB3-as mérkőzés Pénzügyőr SE – Komárom VSE

2019. április 16. 18:30 Pasarét, Öregfiúk mérkőzés Pénzügyőr SE – Honvéd

2019. április 20. 16:00 Dorog, MLSZ U15-ös mérkőzés Dorogi FC – Pénzügyőr SE

2019. április 21. 11:00 Sóstó, NB3-as mérkőzés MOL VIDI II – Pénzügyőr SE

2019. április 26. 19:00 Szőnyi út, BLSZ II-es mérkőzés BVSC – Pénzügyőr SE II

2019. április 28. 16:30 Pasarét, NB3-as mérkőzés Pénzügyőr SE – Érdi VSE

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*


5 + 19 =