Jelentkezzetek a Pénzügyőr SE nyári focitáborába!

Kedves Gyerekek, Kedves Szülők! A Pénzügyőr SE labdarúgó szakosztálya 2021 nyarán is tervezi a gyerektáborok (U7-U15-ös korosztályokban) szervezését, amelyeket természetesen az éppen aktuális járványügyi és egészségügyi előírások betartása mellett fogunk megtartani.

A korábbiakhoz hasonlóan a labdarúgás jellegű foglalkozások mellett, számos egyéb programmal, más sportágak megismertetésével, felmérésekkel, valamint meglepetés vendégekkel is készülünk. A Kőbányért Egyesülettel, illetve az Angyalföldi Sportiskolával történt egyeztetéseknek köszönhetően az idei évben annyi változás lesz, hogy bővülnek a helyszínek, illetve az időpontok. A részletes, tervezett program hamarosan kialakításra kerül, amit az érdeklődőknek továbbítani fogunk, az étel allergiások számára, hasonlóan a tavalyi évhez, lesz lehetőség alternatív étkezésre, ellátásra. Az előzetes jelentkezéseket az alábbi adatok megadásával 2021. május 21-ig várjuk az egyes táboroknál a lentiekben megadott e-mail címekre. Az egyes hetekhez tartozó díjak esetében testvérkedvezmény, önkormányzati támogatás bizonyos feltételek megléte esetén még szóba jöhet, azok majd a jelentkezéseket követően személyesen kerülnek egyeztetésre.

név:

születési idő:

kapcsolattartó neve:

kapcsolattartó e-mail címe:

kapcsolattartó telefonszáma:

tábor időpontja, helyszíne:

megjegyzés:


Tervezett időpontok és helyszínek:

  • 2021. június 16-23. (szerda-szerda) Focitábor Balatonlellén, a Kőbányáért Egyesület szervezésében. Díj 42 000,-Ft/hét/fő, ami tartalmazza a szállás, étkezés, programok, utazás költségeit. Előzetes jelentkezés a janospap50@gmail.com e-mail címen.

  • 2021. június 21-25. Focitábor Pasaréten a Pénzügyőr SE szervezésében. Díj 30 000,-Ft/hét/fő, ami a PSE tagoknak, NAV-os, PM-es szülők gyermekeinek 25 000,-Ft/hét/fő. Az előzetes jelentkezést a psefoci.pasaret@gmail.com e-mail címre várjuk.

  • 2021. június 28- július 2. Focitábor Pasaréten a Pénzügyőr SE szervezésében. Díj 30 000,-Ft/hét/fő, ami a PSE tagoknak, NAV-os, PM-es szülők gyermekeinek 25 000,-Ft/hét/fő. Az előzetes jelentkezést a psefoci.pasaret@gmail.com e-mail címre várjuk.

  • 2021. június 28- július 2. Focitábor a Kőér utcában a Pénzügyőr SE szervezésében. Díj 30 000,-Ft/hét/fő, ami a PSE tagoknak, NAV-os, PM-es szülők gyermekeinek 25 000,-Ft/hét/fő. Az előzetes jelentkezést a psefoci.koer@gmail.com e-mail címre várjuk.

  • 2021. július 5-9. Focitábor a Kőbányért Egyesület szervezésében a Bihari út/Szállás utca sarkán található labdarúgó központban. Díj 30 000,-Ft, ami a programok és az étkezések költségeit foglalják magukban. Előzetes jelentkezés a janospap50@gmail.com e-mail címen.

  • 2021. július 12-16. Focitábor a Kőbányért Egyesület szervezésében a Bihari út/Szállás utca sarkán található labdarúgó központban. Díj 30 000,-Ft, ami a programok és az étkezések költségeit foglalják magukban. Előzetes jelentkezés a janospap50@gmail.com e-mail címen.

  • 2021. július 19-23. Focitábor a Kőér utcában a Pénzügyőr SE szervezésében. Díj 30 000,-Ft/hét/fő, ami a PSE tagoknak, NAV-os, PM-es szülők gyermekeinek 25 000,-Ft/hét/fő. Az előzetes jelentkezést a psefoci.koer@gmail.com e-mail címre várjuk.

Várunk mindenki szeretettel!