Egy trendteremtő kezdeményezéssel csapatunk tapasztalt kapitányával, Tóth Mátéval készítettünk egy rövid interjút

Az interjút készítette: Mészáros Dániel


– A magyar labdarúgás mindegyik osztályában játszottál már az NB1-től kezdve a BLSZ2-ig. Mely sikereidre vagy a legbüszkébb?

– Azt hiszem mondhatom, hogy szinte mindent láttam a magyar fociból. Nemzeti bajnokság 5 osztályán kívül, a válogatott légkörben is volt részem, illetve légióskodtam is, így már csak az u21 és az A válogatott hiányzik a listámból. Ha a hiányzó kettőből az egyik még összejön, megelégedek. Viccet félretéve, az ETO-val megszerzett Magyar kupa ezüstömre, illetve a válogatottságokra, emlékezek vissza szívesen.

 – 2018-ban lettél a Pénzügyőr játékosa. Az itt eltöltött időszakból melyik meccsre emlékszel a legszívesebben vissza?

– Sérülten igazoltam ide 3 éve, és amint felépültem, egyből kapitány lettem. Tavaszi 2. helyezettek lettünk az nb3-ban, ami emlékezetes, de keserédes, mert ez sem volt a végén elég.

– Az ősz folyamán volt viszont 1-2 meccsünk, ami a vártnál sokkal rosszabbul sikerült. Hogy látod mi volt ennek az oka?

– Mindent a lehetőségek tükrében kell elemezni. Nem vagyunk gépek, sok a fiatal, mindenki tanul vagy dolgozik a sport mellett, sokat és keményen edzünk, ezért nem meglepő a hullámzó teljesítmény.

– Melyik poszton szeretsz a leginkább játszani?

– Belső védő.

– Labdarúgóként mely dolgok az erősségeid?

 – Ezt a mindenkori edzőim tudhatják.

– Milyen helyezéssel lennél elégedett a bajnokság végén?

 – Elégedett akkor leszek, ha több jó meccset játszunk, nem csak hazai pályán, idegenben is. Jó lenne visszaköltözni minél előbb Pasaréti bázisunkra, ahol az újak is minél hamarabb megismerhetik azt a környezetet és hangulatot, ami hozzásegített minket az őszi hazai veretlenséghez.

– Milyen érzés számodra ennek a csapatnak a kapitányának lenni, ez milyen feladatokkal jár?

– Jó, mert mindig van feladat. Viszonylag nagy volt a fluktuáció az elmúlt időkben. A 3 évvel ezelőtti csapatból már csak Ákos (Turi Ákos – a szerk.) meg én vagyunk. Jelenleg a csapat fele 2000 után született, sokuknak ez az első felnőtt csapata, és néha nem árt az iránymutatás. Szerencsére jó a csapatszellem, illetve vannak más rutinos játékosok is, akik segítenek. Feri és Sasi (Sólyom Ferenc, Sashegyi Zoltán – a szerk.) személyében két olyan játékospárti edzőnk van, akikkel meg lehet beszélni ha problémánk van.

– Mit gondolsz, mi kell ahhoz, hogy még jobban összekovácsolódjon ez a fiatal csapat?

– Jó lenne ha a vírushelyzet enyhülne az országban, és lehetne csapatösszetartó programokat szervezni, kicsit megtörni a mindennapi rutint és jobban megismerni egymást. Jó lenne újra Pasaréten edzeni, ahol családias, jó hangulatban, jó pályán tudnánk újra edzeni. Ezekre egyelőre kicsit még várni kell, addig is a legjobb összekovácsoló erő a győzelem!

-A hétvégi Vizművek SK elleni meccsel kapcsolatban mit vársz, milyen eredményt tippelnél?

Fontos lenne az idegenbeli győzelem az előbb elmondottak miatt is. Nem lesz könnyű, mert szorosan mögöttünk vannak, hangzatos nevek voltak az elmúlt időszakban az edzőik. Szoros mérkőzésre számítok, viszont nálunk többet és erősebben biztos nem edzettek. Ebben bízhatunk.

Tippem: Fővárosi Vízművek SK (5.) – Pénzügyőr SE (3.) 0:1

Hajrá PSE, Hajrá Pasarét!