Kezdenek újjáéledni a régi hagyományok. Tóth Máté, a Pénzügyőr SE csapatkapitánya volt a beszélgetőtársunk

– A csapatban Te vagy a legrégebb óta a Pénzügyőrben játszó játékos. A nyáron jelentős változások történtek. Milyennek látod a mostani állományt a korábbi évekhez képest?

– Úgy érzem jól sikerültek az igazolások. A keret szinte teljesen kicserélődött, volt pár játékos, akit sajnáltam, hogy elment, viszont minőségben és mennyiségben is egyaránt érkezett utánpótlás, így nem panaszkodom.

– 4 fordulón vagytok túl. Miként értékeled az eddigieket?

 – Ez egy maraton, ahol felálltunk a rajtvonalhoz és jól kaptuk el a rajtot. Nagyon hosszú még a bajnokság, és a neheze még hátra van. Mindenesetre az elmúlt 4 meccsre lehet építkezni, és jó érzés így kezdeni.

– Már jó ideje Te vagy a csapatkapitány. Rengeteg játékos érkezett, hogy áll a csapatépítés? Az edzéseken, meccseken kívül szoktakok-e közös programokat szervezni?

 – Szerencsére szoktunk. Kezdenek újjáéledni régi hagyományok, csapaton belül nagyobb dolgokat megünneplünk, pl. szülinap, első gól, csk. szalag, stb… illetve a már hagyományokkal bíró beugrók is elkezdődtek. Úgy tűnik, hogy pályán belül is és kívül is alakul az összhang.

– Meccsenként eddig átlagban közel 5 gólt lőttetek, emellett különösen értékes, hogy még érintetlen maradt a hálótok. Elsősorban mely dolgoknak köszönhető ez?

– Nagyon sokat edzünk és gyakorlunk! Igyekszünk felkészülni mindenre.

– Lassacskán kezdenek kialakulni a BLSZ 1. osztály erőviszonyai. Melyik együttesek lehetnek a legnagyobb riválisaink?

– Aki mögöttünk van, az minket akar majd megverni. Nyilván van pár csapat, amely komolyabb játékerőt képvisel, de nem emelnék ki senkit.

 – Szombaton kerül sor az első idegenbeli mérkőzésünkre. Mire számítasz a MUN ellen?

– Nem lesz könnyű meccs. Sok rutinos, jó játékos alkotja a MUN-t, de csalódott lennék, ha nem nyernénk, illetve külön cél a kapott góltalanság megtartása.

Szécsi József