Németh Szabolcs két találatával, melyek egyike egy csodálatos ollózós gól volt, kivette a részét a Svábhegy elleni sikerből, ami a bajnoki címet jelentette a Pénzügyőr számára

– Az úgymond „kiscsapatok” ellen nagyon fontos, hogy már a meccs elején a hálóba találjunk. Neked köszönhetően ez elég gyorsan összejött.

Igen, ez mindig fontos, bármilyen meccsről legyen is szó, hogy mihamarabb megszerezzük a vezetést. Szerencsére hamar jött az első gólunk, amivel megtörtük a jeget. Saját magamnak is egy pluszt adott, hogy sikerült betalálnom a 12. percben.

– Lőttél már máskor is ollózós gólt?

– Nem lőttem még ilyent, igaz voltak már próbálkozásaim az évek során, de a hálóba tétmeccsen, így még nem találtam be. Örülök, hogy a csapat sikeréhez egy ilyen góllal is hozzá tudtam járulni.

– Kezdőként 8, csereként további 10 alkalommal kaptál játéklehetőséget. Ehhez képest a 29. fordulót követően mindössze 1 találattal rendelkeztél. Mi lehetett ennek az oka?

Sajnos nem úgy indult a szezon számomra, ahogy szerettem volna. Úgy érzem az előző edzőtől nem kaptam meg a bizalmat és ez kihatott a játékomra. De a múlttal már nem szeretnék foglalkozni. Sajnos ezt követően volt egy súlyos sérülésem, ami miatt nagyon sok időt kihagytam. A mostani helyzetem teljesen más, kapom a lehetőségeket és próbálok vele élni is, hogy a csapat hasznos tagja legyek.

– Jó pár gólpasszodra emlékszem, összesen hányat adhattál a szezon során?

– Gólpasszok terén sokkal jobban állok, mint a gólokkal. Sajnos azt nem tudom megmondani, hogy mennyit adhattam.

– Miként értékeled ezt a bajnoki évet a csapat, illetve a saját szempontodból?

Szerintem egy parádés szezont zártunk, elértük az elsődleges célunkat a bajnokságban való győzelmet. A csapat, illetve a stábtagok sok munkájával járt, de megérett a kemény munka gyümölcse. Nagy gratuláció mindenkinek! Az én szempontomból pedig, ahogy már említettem, nem így terveztem. Több játéklehetőséget szerettem volna, de sajnos ebben a sérülés is hátráltatott. Mindenesetre most már jó állapotban érzem magam, a csapat javára tudok válni.

– Hogyan tovább? Maradsz a Pénzügyőrnél?

– Mindenféleképpen szeretnék maradni, mert egy nagyon jó közegbe kerültem, illetve a csapat is összeért. Jól érzem itt magam, minden adott egy új cél eléréséhez.