Szeretnénk előrelépni a támadások befejezésében. Sólyom Ferenc vezetőedzővel beszélgettünk

  • Összességében miként értékeled az őszi szezont? Pontszámban előreléptünk az egy évvel korábbihoz képest, helyezésben is, de játékban, illetve más dolgokban is?
  • Azt gondolom, hogy mindenféleképpen előreléptünk. A játékoskeret nem sokban változott. Voltak ugyan érkező játékosok, de a kezdőcsapatban 1-2 kivételtől eltekintve nem nagyon volt változás. Tavasszal elkezdtünk egy munkát, de sajnos a járvány közbeszólt és nem tudtuk folytatni. 2020 tavaszának lett volna a feladata, hogy összerakjuk ezt a játékot, mert akkor kompaktabbak lettünk volna tavaly őszre. Mivel ez kimaradt, így csúsztunk fél évvel. A most következő tavaszi szezonban kellene ezeket a további előrelépéseket látni!
  • Mely játékosok voltak azok, akiknek a leginkább elégedett voltál a munkájával?
  • Mindenkinek elégedett voltam a munkájával. Az edzéseken jól teljesítettek a srácok. Jó a csapatszellem, együtt van a társaság. Sajnos az, ami edzésen jól megy, nem mindig jött ki éles helyzetben. Egyénileg nem szeretnék kiemelni senkit. Nálam mindig a csapategység az első.
  • Elsősorban mely dolgokban kell javulnunk ahhoz, hogy közelítsünk az előttünk lévő csapatokhoz?
  • A támadások befejezésében. A mérkőzések nagyrészén, rengeteg olyan szituációt tudtunk kialakítani, amivel az ellenfeleink védelme mögé tudtunk kerülni, de a beadások, az érkezések, a befejezések sokszor pontatlanok voltak, és ebből kifolyólag azok a meccsek, amiket több góllal kellett volna nyernünk, szorosak lettek. A helyzetkihasználásban mindenféleképpen előre kell lépni, ezért is van az, hogy most a támadósorba igazoltunk 2 játékost, Somodi Ádámot a BVSC-ből és Mészáros Dánielt a Dunaharasztitól. Bízom benne, hogy velük erősebb lesz ez a szekciónk. Úgy gondolom, hogy ha a helyzeteinket berúgjuk és már az első félidőben megfelelő különbséget tudunk elérni, akkor mindenkinek az lesz az érzése, hogy jóirányba haladunk.
  • Rajtuk kívül van más változás a játékosállományban?  
  • Mendebaba Szasa szintén Dunaharasztiból érkezett. A távozók oldala egy kicsit hosszabb, hét játékos ment el.
  • Az őszi meccsek közül melyek voltak azok, amelyeken a leginkább elégedett voltál a csapat játékával?
  • A Vízművek ellen egy szép 4-1-es győzelmet értünk el, ott jól és eredményesen játszottunk, illetve a REAC ellen is jó mérkőzésünk volt. Kétgólos vezetésünk után kiegyenlített ellenfelünk, de meg tudtunk újulni és végül megszereztük a győzelmet. Negatívumként pedig a szűkebb másik hazám a Kerület pályán – ahol szintén elég sok időt eltöltöttem – ahová kétszer látogattunk, az Unione, illetve a 43. Sz. Építők ellen. Mindkét meccsen buta hibákat vétettünk, figyelmetlenek voltunk és ennek az lett a következménye, hogy mindkettő egy viszonylag nagyarányú vereség lett.
  • Milyen elvárásaid vannak a tavaszi szezon kapcsán?
  • A támadások befejezésében mindenféleképpen szeretnénk előrelépni, illetve abban, hogy idézőjelben az úgymond kötelező mérkőzéseket olyan játékkal és eredménnyel hozzuk, amint az elvárható.

Szécsi József