Tovább erősödhet a Pénzügyőr. Sólyom Ferenc vezetőedzővel beszélgettünk

15 mérkőzés, 38 pont. Rajt előtt elfogadtad volna, hogy így állunk féltávnál? Mennyire vagy elégedett?

– Ha egy csapatnak olyan céljai vannak, mint amiket mi tűztünk magunk elé, akkor muszáj legalább annyi pontot összegyűjteni félszezonban, amivel megmarad az esélye a folytatásban. Ez a 38 pont most arra elég, hogy a táblázat első helyén teleljünk, de látható hogy nagyon szoros az élmezőny, és talán még egyszer ennyi pont is kevés lehet a bajnoki cím megszerzéséhez. Sokat számított a jó kezdés, és az, hogy az első 4 mérkőzést hazai pályán játszva megnyertük. Ez adott egy olyan löketet és hitet az egész csapatnak, ami kitartott a végéig. 

Elsősorban mely dolgokban sikerült előre lépnünk?

– A tavalyi szezonban helyzetek kialakításával nem volt problémánk, de a kihasználásával, már annál inkább. A nyáron sikerült olyan játékosokat igazolni, akik ezekben a szituációkban, ott vannak ahol kell, és jó döntéseket tudnak hozni a megfelelő kivitelezéssel. Az hogy 51 gólt szereztünk, megfelelően bizonyítja, hogy ezen a téren előre léptünk. De ugyanígy mondhatnám a védekezésünk javulását, hiszen messze a legkevesebb gólt kaptuk. Tehát a csapatjáték fejlődött. Tudatosabban támadunk, és agresszívabban védekezünk.

Mely csapatrészek teljesítettek a legjobban?

– Minden csapatrész hozzátette azt, amit kellett, a kapustól a támadókig, de ugyanezt mondhatnám, ha személyekre bontanánk, hogy mindenki megfelelően teljesített, amikor lehetőséget kapott. 

Melyik mérkőzésre emlékszel vissza a legszívesebben?

Az első mérkőzés fontossága, ahogy már említettem, az a 9-0 megfelelő indítás volt, mindenféleképpen emlékezetes, de minden győzelemre szívesen emlékszik vissza az ember, és nem szabad elfelejteni a gyengébb eredményeket sem, hiszen azokból tanulhatunk a legtöbbet. 

Van-e, illetve vannak-e olyan labdarúgók, akiket kiemelnél a teljesítményük alapján?

Én mindig is csapatjátékos voltam, és ebben gondolkodom most is, mert nem egy-egy ember nyer vagy veszít el egy mérkőzést, de természetesen kellenek a jó eredményekhez a kiemelkedő egyéni teljesítmények is. Minden mérkőzésnek megvoltak a kiemelkedően teljesítő játékosai. De azért Csigi gólérzékenységét megemlíteném, és remélem a tavaszi folytatásra sem hagy alább ez a tulajdonsága! Szerintem még ennél is több van benne. 

Úgy tudom, hogy január 6-án kezditek meg a felkészülést. Láthatunk-e majd ekkor új arcokat, lesznek-e változások a játékosállományban, és van-e már valami konkrétum?

– Szeretnénk tovább erősíteni a csapatot, és folynak is tárgyalások játékosokkal, de a téli átigazolások bonyolultabbak, mint a nyári, ezért konkrétumokat még nem tudunk mondani. Valóban január 6-án kezdünk, remélem addigra talán okosabbak leszünk ezen a téren. 

Mely csapatokkal fogunk felkészülési meccseket játszani, elkészült-e már a program?

– Teljes a téli felkészülési program, az összes edzőmérkőzést lekötöttük már. Próbáltunk erős ellenfeleket keresni, és mivel a tavasszal sokszor kell vendégként játszanunk, az edzőmérkőzések nagy része is idegenben lesz. A leendő edzőpartnerek között megtalálható a Budaörs, Kelen, Komárom, Balassagyarmat, tehát több magasabb osztályú ellenféllel találkozunk. 

Végezetül egy személyes kérdés, hogyan telik számodra a szünet, mennyire van jelen ilyenkor a labdarúgás, és milyen formában?

– A mi bajnokságunk ugyan véget ért, de az NB3-ban és NB2-ben folytatódtak az összecsapások, több mérkőzést megnéztem a helyszínen, tehát próbáltam ilyen formában kihasználni a szünet első részét. Az ünnepek a családé, és kell egy kis focimentes időszak is ahhoz, hogy januárban újult erővel kezdje az ember a munkát, bár a televízióban nyomon fogom követni a külföldi bajnokságokat, ha nem lesz belőle otthon probléma.  

– Kellemes Karácsonyt és sikeres 2022-es évet kívánok az egész stábnak és a játékosoknak!

Szeretnék én is minden szurkolónknak Békés Karácsonyi Ünnepeket kívánni, és Boldog Új Esztendőt, ahol júniusban a bajnokság végén remélhetőleg még boldogabbak lehetünk.  

Szécsi József