
A Női ¾ pályás bajnokságokban is a téli szünet időszakát élik a csapatok. Ennek szerves részét képezik a kispályás kupák, amik a felkészülés menetébe is beilleszthetőek, de csapatépítő alkalomnak is jók. Mint mindig, fontos az eredmény itt is, bár sokszor inkább “öröm focit” láthatnak a kilátogatók.
Az I. PSE ‘Pinkbull’ Kupára ez különösen igaz volt, hisz öt nagyon sportszerű és játékerőben egymáshoz közel álló csapat találkozott. A Pest megyei Gyömrő és Tárnok mellett a budapesti Kelen, Kormányőr és a házigazda PSE ‘Pinkbull’ vettek részt a kupán. Az öt csapat körmérkőzéses rendszerben mérettette meg magát egymással, így mindenki garantáltan négy, egyenként 20 perces meccset játszhatott.
Az azonos játékerőt alátámasztva, az első három mérkőzés mindegyike 1-1 – es döntetlennel ért véget. Taktikailag fegyelmezettek voltak az egyesületek, bár helyenként még csak óvatos játék folyt a pályán. Természetesen utána beindultak a játékosok és egyre bátrabb játék, egyre merészebb egyéni megoldások jellemezték a meccseket. Senki sem mehetett biztosra, de azért féltávnál már körvonalazódott kik küzdhetnek a dobogós helyekért. A torna egészét jó játékvezetés jellemezte, és ehhez a nagyon sportszerű csapatok is hozzájárultak. Ennek ellenére nem volt hiány a nagy pár harcokból, és minden egyes 20 perc tartogatott valami kis izgalmat.
A tornát végül a Kormányőr csapata nyerte a Kelen SC és a Tárnok előtt a negyedik helyezett a PSE ‘Pinkbull’, az ötödik pedig a Gyömrő csapata lett.
A dobogóról ugyan lemaradtunk, de a torna legjobb kapusának járó elismerést a mi kapusunk, Varga Edit kapta meg. A torna gólkirálynője Gólik Fruzsina lett 3 góllal, a legjobb játékos pedig Zsikla Ibolya a Tárnok csapatából.
Köszönjük a csapatoknak, hogy eljöttek, és az igen sportszerű játékot is!
A mai napon saját rendezésű kupán szerepeltünk. A felkészülésünk igazán még nem kezdődött meg, úgyhogy ezt a mai alkalmat a csapatformálás jegyében kell értékelni. 4 jó mérkőzést játszottunk, két döntetlennel és két vereséggel végül a negyedik helyen zártunk. Játékban elmaradtunk attól, amit szeretnék látni a csapatomtól, és fegyelmezettségben is csak az első két mérkőzés volt megfelelő. Amit hiányoltam, azok az átgondolt támadások, a labdatartáson alapuló játék, és a gördülékeny labdakihozatalok. Nem volt meg a megfelelő mennyiségű labda nélküli mozgás, ami visszavezethető az állóképességi hiányosságainkra, amivel jelen pillanatban nincs is baj. Pozitívumként említeném a kapusteljesítményt, amit alátámaszt az is, hogy Varga Edit kapta a torna kapusának járó elismerést. Voltak játékosaink, akik még nem, vagy csak keveset játszottak velünk együtt, így mérkőzés körülmények között láthattam, mire képesek. Egyénileg is megfelelő volt játékosaim hozzáállása, így teljesítményükre nem lehet panasz. Összességében hasznos volt a mai nap és láthatóvá vált, hogy márciusig mennyi és milyen irányban kell még fejlődnünk.
Csoszánszky Miklós
Be the first to comment