A Dabas-Gyón FC-hez látogatunk a Magyar Kupában

A párharcoknál mindig az alacsonyabb osztályú együttes a pályaválasztó. Ha azonos osztályú ellenfelekről van szó, akkor az elsőként kihúzott csapat játszik hazai pályán.

A párharcok egy meccsen dőlnek el. Ha a rendes játékidő végén döntetlen az állás, kétszer tizenöt perces hosszabbítás, valamint szükség esetén tizenegyespárbaj következik.

A mérkőzésekre 2018. október 30-31-én kerül sor.

A Dabas-Gyón FC a Pest megyei I. osztályú bajnokságban szerepel, eddigi 5 bajnoki mérkőzésének mindegyikét megnyerte, és így az első helyen áll.

A Magyar Kupa előző fordulójában a Tiszafüred csapatát búcsúztatta, 2-0-ra nyertek idegenben a dabasiak.

Csapatukban van jó pár ismerős név, korábban nálunk játszott Lannert Bence, Orbán Patrik és Szkunc Vjacseszláv, de sokaknak bizonyosan jól cseng Huller Ádám, Csák Zoltán, Csordás Szabolcs, Illés Bence, Hmelyovszki Tibor neve is. 

A csapat jelenleg ugyan a negyedosztályban szerepel, de játékosállománya alapján NB3-as szintű. Persze nincs ok a panaszkodásra. Adott a feladat, be kell jutni a Magyar Kupában a legjobb 32 csapat közé.

A teljes sorsolás itt található.

 

Be the first to comment

Leave a Reply