A Pénzügyőr SE – Ikarus BSE mérkőzés beharangozója

BLSZ I. osztály 1. forduló

2021.08.21. (szombat) 16:30 óra, Kőér utca

Pénzügyőr SE – Ikarus BSE

Mérkőzés adatlap

Játékvezető: Király Gergő, asszisztensek: Bencze András, Gyana Gergely

Úgy alakult, hogy nem Pasaréten, hanem a Kőér utcában fogadjuk az Ikarus csapatát, de ennek ellenére nagyon bízom benne, hogy sok szurkolónk, szimpatizánsunk türelmetlenül várja a bajnokság kezdetét és kilátogat majd az öccsecsapásra. Egy hosszú, 30 meccses állomássorozat veszi kezdetét. Két év után végre reális esélyünk van arra, hogy visszajussunk az NB3-ba. Láttam az összes felkészülési mérkőzésünket, és bár tudom, hogy a tétmeccs az mindig más, de ki merem jelenteni, hogy a most következő bajnokságban egy minden szempontból megerősített csapatunk lesz, amely képes a látványos és egyúttal eredményes játékra is.

Ellenfelünk a 14. helyen fejezte be az előző bajnokságot. Mindkét alkalommal legyőztük őket, hazai pályán 1-0-ra, idegenben pedig 2-1-re. Az Ikarus játékosai már túl vannak egy tétmeccsen, hiszen 2 héttel ezelőtt az NB3-as Hódmezővásárhely csapatát fogadták a MOL Magyar Kupa 1. fordulójában. Bár végül 4-0-ás vereséget szenvedtek, de a 67. percig csak egygólos hátrányban voltak.

Vezetőedzőnket, Sólyom Ferencet kérdeztük:

  • A nyáron jelentős változás történt a Pénzügyőr SE játékosállományában. Milyennek látod a keret minőségét, alkalmas magasabb célok elérésére?
  • Tíz játékos távozott az előző szezon keretéből, és ugyanennyi játékos érkezett is, tehát mennyiségre ugyanott tartunk. Csatlakozott a kerethez újabb két még utánpótláskorú játékos is, így már 5 ilyen saját nevelésű játékos van a keretben. A játékosállomány úgy lett kialakítva, hogy a vezetőség által kitűzött célokért,  reális eséllyel küzdhessünk. Minden csapatrészt sikerült megerősítenünk, és ebbe beleértem a csatársort is, ahol a tavasszal kevés variálási lehetőség volt. 
  • Amikor egyszerre ennyi új srác kerül be a csapatba, akkor felvetődik a kérdés, hogy mennyi idő kell ahhoz, hogy összeszokjanak. Hogy állunk ezzel?
  • Ez a hatodik hét, hogy együtt dolgozunk, és szerencsére szinte az első edzéstől kezdve mindenki a rendelkezésre állt. Több edzőmérkőzést is sikerült játszanunk, ahol gyakorolhattuk az elképzelt taktikát. De természetesen sok munka vár még ránk ahhoz, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb felállási formát és taktikát, de minden edzésen ezen dolgozunk. 
  • Hogyan értékeled a felkészülést, az edzőmeccseket?
  • Az első edzéstől kezdve jól dolgozott mindenki, és remélem hogy sikerült a bajnoki rajtra olyan állapotba hozni a csapatot, hogy kellően élesek legyünk az első perctől kezdve. Az edzőmérkőzéseken is megfelelő volt a hozzáállás és a játék. Természetesen voltak hibák, amiken dolgozni kell, hogy a tétmérkőzésen minél kevesebb legyen ezekből. 
  • Szombaton az Ikarus együttesét fogadjuk a Kőér utcában. Mire számíthatnak a Pénzügyőr szurkolók, szimpatizánsok?
  • Ahhoz, hogy a céljainkat elérjük, minden mérkőzésen csak egy célunk lehet, menekülés a győzelembe! Ennek szellemében fogunk már szombaton is pályára lépni! De mindemellett szeretnénk látványos, szórakoztató futballt bemutatni. Örülnénk, ha hétről hétre többen lennének a meccseinken, és azt hallhatnánk, hogy érdemes a Pénzügyőr mérkőzéseire járni! 

BLSZ I. oszt. 1. forduló:

2021.08.19. (csütörtök) 18:00 óra

Testvériség-Újpalota SE – ASR Gázgyár 3-0

Mérkőzés adatlap


REAC – CSEP-GÓL FC 2-1

Mérkőzés adatlap


2021.08.21. (szombat) 16:30 óra

Fővárosi Vízművek SK – Budafoki MTE II.

Mérkőzés adatlap


2021.08.21. (szombat) 17:30 óra

1908 SZAC Budapest – Unione FC

Mérkőzés adatlap


2021.08.24. (kedd) 18:30 óra

THSE-Szabadkikötő – 43. Sz. Építők SK

Mérkőzés adatlap


MUN SE – XII. KER. Svábhegy FC (később kerül lejátszásra)

Csepel FC – Pestszentimrei SK (később kerül lejátszásra)