
BLSZ I. osztály 12. forduló
2021.11.06. (szombat) 13:30 óra, Pasaréti úti Sporttelep
Pénzügyőr SE – Unione FC
Játékvezető: Zám László, asszisztensek: Madari Adrián, Horváth János
Szombaton végre ismét igazi otthonunkban léphetünk pályára. Nagyon sokan írtátok az utóbbi hetekben, hogy most már szeretnétek Pasarétre meccsre menni, hát most itt az alkalom! Ráadásul egy igazán remek mérkőzésre van kilátás, hiszen a BLSZ I. osztály két leggólerősebb együttese csap majd össze egymással. Hozzánk hasonlóan az Unione csapata is veretlen még. Ellenfelünk legutóbbi öt mérkőzését megnyerte, két hete egy tizest gurított a CSEP-GÓL FC hálójába. Persze mi sem panaszkodhatunk, hiszen a nyáron megújult csapatunk az eddigi fordulókban látványosan és eredményesen játszott. Szeretettel várjuk szurkolóinkat, szimpatizánsainkat az Unione elleni rangadón! Nagyon fontos lesz a támogatásotok!

Vezetőedzőnket, Sólyom Ferencet kérdeztük:
- A hozzánk hasonlóan veretlen, és velünk azonos pontszámmal álló Unione csapata következik. Meglepetés számodra, hogy ennyire jól szerepelnek?
- Nem meglepetés a szereplésük, mert már az előző szezonban is jól teljesítettek. Ráadásul a nyáron újabb kiváló labdarúgóval erősödtek, Czvitkovics személyében, sőt több fiatal tehetséges játékos is a keretükhöz került, úgy hogy remek elegye a lendületes fiatalok és a rutinos kitűnő játékosoknak. Ők igazi örömfocit játszanak, látszik rajtuk élvezik a mérkőzéseket, és sok gólt szereznek, de remélem a mérkőzés végén nekünk lesz okunk az örömre.
- Sajnos éppen most több sérültünk és eltiltottunk is van. Kik azok, akikre nem számíthatsz?
- Balázs Bálint öt sárga lapja miatt biztosan nem játszik, de remélem a sérültek és betegek közül többen rendelkezésre fognak állni.
BLSZ I. oszt. 12. forduló:
2021.11.05. (péntek) 19:20 óra
Pestszentimre SK – Fővárosi Vízművek SK 1-2
2021.11.06. (szombat) 11:00 óra
MUN SE – Budafoki MTE II.
2021.11.06. (szombat) 13:30 óra
1908 SZAC Budapest – ASR Gázgyár
CSEP-GÓL FC – 43. Sz. Építők SK
Ikarus BSE – XII. KER. Svábhegy FC
2021.11.06. (szombat) 17:00 óra
REAC – Csepel FC
2021.11.09. (kedd) 18:00 óra
THSE-Szabadkikötő – Testvériség-Újpalota SE
