A Pénzügyőr SE – Unione FC mérkőzés beharangozója

BLSZ I. osztály 26. forduló

2021.05.01. (szombat) 16:30 óra, Pasaréti út

Pénzügyőr SE – Unione FC

Mérkőzés adatlap

Játékvezető: Práth Dávid, asszisztensek: Bencze András, Szuhodovszki Dávid

Végre hazatérünk Pasarétre, és azok a nézők, akik a rendeletben meghatározott szempontoknak megfelelnek várhatóan már ott lehetnek a szombati találkozón. Ezzel kapcsolatban még a pénteki nap folyamán születhet döntés.

Közlemény a sportrendezvények látogatásával kapcsolatban

Vezetőedzőnket, Sólyom Ferencet kérdeztük:

– Nagyon bízom benne, hogy május elseje számunkra hármas (vagy netán négyes) ünnep lesz. Csapatunk végre Pasaréten, amely az igazi otthona, lép majd pályára, és reményeink szerint már nézők előtt. A megszokotthoz képest nagyobb Bennetek az izgalom, a várakozás?

  • Annak nagyon örülünk, hogy így május elején a Pasaréti pályán játszhatunk. Remélem ez jó hatással van és lesz a társaságra, mert már nagyon vártuk. Nagyobb izgalommal nem jár, mert ez is egy mérkőzés lesz a 30 közül. 

– Ezen a héten már Pasaréten voltak az edzések?

  • Igen szerdától itt tudunk készülni, barátkozunk, szokjuk a füvet!

– Az ősszel 4-3-as vereséget szenvedtünk mostani ellenfelünktől. Mire számíthatunk szombaton?

  • Nehéz mérkőzésre számítok, az őszi is az volt, mert nagyon jó játékosok alkotják az Unione csapatát. Az ősszel a védekezésünk nagyon szellős volt, és ezt ki is használták. Szombaton sokkal fegyelmezettebben, zártabban és agresszívebben kel megoldanunk ezt az elemét a játéknak, illetve a támadások befejezésére is koncentrálni kell. 

További mérkőzések:

2021.05.01. (szombat) 11:00 óra

ASR Gázgyár – Fővárosi Közterület SK 6-0

Mérkőzés adatlap


2021.05.01. (szombat) 16:00 óra

1908 SZAC Budapest – Ikarus BSE

Mérkőzés adatlap


2021.05.01. (szombat) 16:30 óra

Kelen SC – 43. Sz. Építők SK

Mérkőzés adatlap


RAFC – XII. Kerület Svábhegy FC

Mérkőzés adatlap


2021.05.01. (szombat) 17:00 óra

Testvériség-Újpalota SE – Csepel FC

Mérkőzés adatlap


2021.05.01. (szombat) 18:00 óra

REAC – Fővárosi Vízművek SK

Mérkőzés adatlap


2021.05.02. (vasárnap) 16:30 óra

CSEP-GÓL FC – Budafoki MTE II.

Mérkőzés adatlap