Félév végi értékelés

A nyáron Hevesi Tamás lett labdarúgócsapatunk vezetőedzője, rajta kívül érkezett Vitelki Balázs, Varga Bence, Szekeres Pál, Burka Bendegúz, Kovács Gábor és Gábor Péter. Nem volt zavartalan a felkészülés a bajnokságra. A Kőér utcában és Pasaréten is különböző pályafelújítási munkák zajlottak, továbbá pihentetni kellett a frissen elkészült gyepet. További probléma volt, hogy mindössze 3 edzőmeccset sikerült lekötni.

A legelső felkészülési meccsünkre Dunaújvárosban került sor és biztató 1-1-es döntetlent értünk el. Ezt követően a Keleti csoport ezüstérmeséhez az ESMTK-hoz látogattunk és 2-1-re nyertünk. Pasaréten került sor az utolsó előkészületi mérkőzésünkre. Tetszetősen játszva 3-0-ra felülmúltuk a Keleti csoportban szereplő Sajóbábony együttesét, a kilátogató szurkolók annyira elégedettek voltak, hogy többször is megtapsolták Hevesi Tamást és együttesét. 2 győzelem, 1 döntetlen, úgy gondoltuk, hogy a kedvezőtlen körülmények ellenére készen állunk a bajnokságra és repesve vártuk a nyitányt.

Dunaharasztiban kb. 2 percig tartott a jókedvünk, máris hátrányba kerültünk, és viszonylag sima vereség lett a vége (3-1). Hét közben viszont volt ok az örömre, hiszen annak ellenére, hogy nem készült el az előírt lelátófedés, az MLSZ engedélyezte, hogy 2019 nyaráig Pasaréten játszunk.

A második fordulóban a bajnokesélyes Ajkát fogadtuk hazai pályán. Jól kezdtük a meccset, több helyzetet kidolgoztunk, sőt előnybe is kerültünk, de végül ezen a meccsen is vereséget szenvedtünk (1-4).

Csepelen, a Tintahalak együttese következett. Sorsdöntő 11-est rontottunk, így be kellett érnünk 1 ponttal (1-1).

A negyedik fordulóban Felcsútra látogattunk. Sajnos nem tudtunk egyről kettőre jutni, mármint pontszámban. Úgy tűnt, hogy feljavult a csapat védekezése, az első félidőben kifejezetten jól tartottuk magunkat, de elég volt két védelmi hiba, és a következménye: újabb vereség (2-0).

Ismét Pasarét következett, és ismét egy meglehetősen erős ellenfél, a Pápai Perutz FC. Egy kifejezetten színvonalas, jó meccset játszottunk, de a győzelem sajnos ezúttal sem jött össze, de végre legalább nem kaptunk gólt (0-0). Ezzel együtt 2 ponttal az utolsó előtti helyen álltunk.

Egy hosszú utazás várt ránk Nagykanizsára. Már a 9. percben kétgólos hátrányba kerültünk (sajnos koránt sem utoljára a szezonban), és ekkor el is dőlt minden. Ezen a meccsen az újonc kanizsaiak gyakorlatilag lefociztak minket, bár az utolsó 2-3 percben nekünk is voltak helyzeteink, de az eredmény a mi számunkra volt hízelgő (2-0). Ekkor már több szurkoló edzőváltást követelt, hiszen hat mérkőzést követően mindössze 2 pontunk volt.

A hetedik fordulóban egy igazi kiesési rangadóra került sor Pasaréten. A hozzánk hasonlóan addig még nyeretlen Sárvár együttesét fogadtuk. Mindkét oldalon jó pár helyzet kimaradt. Óriásit küzdött a csapat és Turi Ákos 87. percben szerzett góljával, megszereztük első győzelmünket a bajnokságban (1-0).

Magyar Kupa mérkőzés következett Nagyatádon, a legjobb 64 közé jutásért. Nem lehet mondani, hogy jól játszottunk volna, viszont ezen a meccsen küzdeni tudásból jól vizsgáztunk (1-2). Egymás után két meccset nyertünk, azt hittük, hogy végre beindul a csapat szekere. Hát nem… Komáromban az eddigi legnagyobb pofon következett (5-0). Az eredmény önmagáért beszélt.

A következő héten a Vidi fiataljai látogattak Pasarétre. A rendkívül feszült meccsen jó pár téves játékvezetői ítélet sújtott bennünket. Hevesi Tamást elküldték a kispadról. Hiába küzdött nagyszerűen a csapat, a jegyzőkönyvbe a vereség került be (1-3). Kilenc fordulót követően, az utolsó helyen álltunk….

A következő idegenbeli meccsre nem kellett sokat utaznunk. A második helyezett Érd otthonában a mérkőzés egyes szakaszaiban úgy tűnt, hogy bravúros győzelmet arathatunk, de sajnos ismét komoly gondok voltak a csapat védekezésével. Hiába rúgtunk ezen a meccsen 3 gólt. Pont nélkül maradtunk (4-3).

Egy újabb rangadó következett. A Csepel elleni az mindig is annak számított, ráadásul most két kieséstől veszélyeztetett együttes csapott össze. Helyenként kifejezetten jól játszva megszereztük második győzelmünket a bajnokságban (2-0), de továbbra is az utolsó helyen maradtunk.

Átérezve a mérkőzés fontosságát, rengeteg Pénzügyőr-szurkoló elkísérte a csapatot a BKV-pályára. Mindkét fél rendkívül enerváltan és számtalan bosszantó hibával játszott, ennek ellenére újabb 3 ponttal gyarapodhattunk volna, hiszen a 70. percben 11-eshez jutottunk, de kihagytuk. De ez még nem volt elég, rá néhány percre összeügyetlenkedtünk egy gólt a BKV-nak (1-0). A mérkőzést követően a szakvezetés Hevesi Tamás helyett Vatai Attilára bízta a csapat irányítását, aki másfél év után győzelemmel tért vissza. A Dabas-Gyón elleni sikerrel bejutottunk a legjobb 32 csapat közé a Magyar Kupában. Néhány nap múlva hatpontos meccset játszottunk Pasaréten az Andráshida ellen. Ellenfelünk durva védelmi hibáink miatt az első félórában kétgólos előnybe került, és ezt követően hiába küzdöttünk, nem tudtuk elkerülni a vereséget (2-3).

A 14. fordulóban Gyirmótra utaztunk, itt került sor a Ménfőcsanak elleni mérkőzésünkre. A szezonban ezen a meccsen játszottunk a legjobban. Egy csapat amely ilyen akciókat tud vezetni, az nem eshet ki!!! Még negyedóra sem telt el máris 3-0-ra vezettünk, de újabb negyedóra elteltével ellenfelünk kiegyenlített, aki ott volt az sem hitte el…, de volt még 2 gól a tarsolyunkban (3-5).

Úgy hittük, hogy a Csanak elleni győzelemből erőt és hitet meríthetünk a Kerület elleni pasaréti rangadóra, de sajnos az év meccsén is menetrendszerűen jöttek a védelmi hibák. A 13. percre gyakorlatilag elintéztük magunkat, a Kerület kétgólos előnybe került és nyugodtan visszaállhatott. Hiába követtünk el mindent, ezúttal is csak a szépítés jött össze (1-2).

Lezárult az őszi szezon, de a tavaszi első fordulót előrehozták. Pasaréten mérkőztünk meg a Dunaharasztival. Óriási volt a tét, hiszen győzelmünk esetén már csak 2 pont lett volna a lemaradás a bennmaradó helytől. A rendkívül mély talajú pályán egyfajta iszapbirkózás alakult ki. Mindkét együttes rengeteg hibával játszott.Nem volt szerencsénk, és egy életerős lövésnek köszönhetően elvitte a 3 pontot a Haraszti (0-1).

Másfél héttel az utolsó bajnokit követően került sor a 2018. év utolsó tétmeccsére, az NB1-es Puskás Akadémia ellen a Magyar Kupában, már a legjobb 16 közé jutás volt a tét. Hosszú ideig jól tartottuk magunkat, de az utolsó negyedórára nagyon elfáradtunk és sorra kaptuk a gólokat (0-6).

Így áll a csapaton belüli góllővőlista, amit érdemes kiegészíteni azzal, hogy volt egy gól, amit nem Varga Beninek írtak jóvá, bár ő volt a gólszerző: 

Így áll most a tabella:

Így jöttek sorban a bajnoki meccseink:

Szurkolóknak, vezetőknek, játékosoknak jó pihenést kívánunk a télre! Januárban indul a felkészülés. Nem adjuk fel! Ki kell hogy vívjuk a bennmaradást!

Be the first to comment

Leave a Reply