
BLSZ I. osztály 16. forduló
2022.02.19. (szombat) 14:00 óra. Ikarus BSE Sporttelep, Bátony utca
Ikarus BSE – Pénzügyőr SE
Játékvezető: Sveda Marcell, asszisztensek: Nyekita Brúnó László, Szuhodovszki Dávid
A téli futballmentes időszak, majd a felkészülési találkozókat követően, szombaton végre ismét bajnoki meccset játszunk. Nem akármilyen futballtavasz következik. Az NB3-ból való kiesésünk után ez már a harmadik szezon, hogy a BLSZ I. osztályban szerepelünk. A mostanit megelőző két bajnoki évben február végére nagyjából már csak matematikai esélyünk volt a bajnoki címre. Most viszont a pole pozícióból startolhatunk. Tizenöt kiemelten fontos mérkőzés vár ránk.
Kezdésként négy idegenbeli meccsünk lesz egymást követően, ráadásul biztosnak látszik, hogy ezeket a párharcokat gólkirályjelöltünk, Csigi Ádám nélkül kell megvívnunk, aki a múlt héten az egyik edzés során megsérült. Ádámnak mielőbbi felépülést kívánunk, reméljük, hogy minél hamarabb helyrejön, de pótlása addig is komoly edzői kihívás lesz! Az biztos, hogy minden labdarúgónknak száztíz százalékon kell majd teljesítenie!
Fontos lenne, hogy szombaton sokan elkísérjük csapatunkat, hogy egy kis pasaréti hangulatot csempésszünk az Ikarus pályára!
2022.02.18. (péntek) 20:30 óra
XII. Kerület Svábhegy FC – MUN SE 1-0
2022.02.19. (szombat) 11:00 óra
Budafoki MTE II. – Fővárosi Vízművek SK 2-1
Unione FC – 1908 SZAC Budapest 1-0
2022.02.19. (szombat) 14:00 óra
Csepel FC – Pestszentimrei SK
2022.02.19. (szombat) 16:30 óra
CSEP-GÓL FC – REAC
2022.02.19. (szombat) 17:00 óra
43. Sz. Építők SK – THSE-Szabadkikötő
