Vasárnap a Vasas második csapatát fogadjuk Pasaréten – szurkoljuk ki együtt a győzelmet!!!

NB III. KELETI CSOPORT, 26. forduló

2023.03.19. (vasárnap) 14:00 óra, Pasaréti út

Pénzügyőr SE – Vasas FC II.

Mérkőzés adatlap

Játékvezető: Dombi Olivér, asszisztensek: Holpár Gergely, Turi Miklós

Egy újonc csapattól általában nem lehet többet elvárni, mint a viszonylag magabiztos bennmaradást. Jelenleg, a bajnokság kétharmadánál járva, mégis úgy áll a helyzet, hogy a remek eredményeknek köszönhetően mindössze három ponttal vagyunk lemaradva a harmadik helyezettől. Joggal merülhet fel új tervként, hogy akár meg is célozhatnánk a dobogó legalsó fokát. Persze nagyon messze van még a bajnokság vége, és a hátralévő fordulókban kemény ellenfelek várnak ránk. Vasárnap például a Vasas következik, amelynek második csapata látogat Pasarétre. Várhatóan egy többszörösen megerősített tartalék együttes, hiszen Márkvárt Dávidot, Feczesin Róbertet és Radó Andrást egy-két hete kitették a Vasas első keretéből és már a múlt héten is a “fakóban” kellett pályára lépniük. Bárhogy is lesz, nem szabad megijednünk! Van egy remek csapatunk, amely egyre tetszetősebben játszik, meg kell próbálnunk revansot venni az őszi 3-0-s angyalföldi vereségért! Úgy tűnik végre itt a jó idő. Várjuk szurkolóinkat, szimpatizánsainkat, szurkoljuk ki együtt a győzelmet!


2023.03.19. (vasárnap) 11:00 óra

KISVÁRDA MASTER GOOD II. – FÜZESGYARMATI SK

2023.03.19. (vasárnap) 14:00 óra

BVSC-ZUGLÓ – SÉNYŐ-CARNIFEX FC

AQUA-GENERAL HAJDÚSZOBOSZLÓ – FACULTAS-TISZAFÜREDI VSE

EGER SE – DIÓSGYŐRI VTK II.

TERMÁLFÜRDŐ FC TISZAÚJVÁROS – DEBRECENI VSC II.

FC HATVAN – BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE II.

KÖRÖSLADÁNYI MSK – BKV ELŐRE

DEBRECENI EAC – KARCAGI SE

JÁSZBERÉNYI FC – PUTNOK FC