Vasárnap délután Pasaréten fogadjuk a DVTK második csapatát

NB III. KELETI CSOPORT, 8. forduló

2022.09.11. (vasárnap) 16:00 óra, Pasaréti út

Pénzügyőr SE – DVTK II.

Mérkőzés adatlap

Játékvezető: Iványi Gábor, asszisztensek: Kondákor Krisztián, Aczél Péter

Vasárnap a DVTK második csapata következik, ezzel az őszi szezonra végre letudjuk a tartalékcsapatokat. Csak óvatosan remélhetjük, hogy a diósgyőriek a Vasassal ellentétben nem fognak öt visszajátszót szerepeltetni. A miskolci együttes legutóbbi három mérkőzését elveszítette, de óvatosságra inthet bennünket ha megnézzük idegenbeli mérlegét, hiszen Jászberényben 4-1-re, a DEAC ellen (Debrecenben) 1-0-ra nyert. Hajdúszoboszlóra elutazva viszont a borsodiak nem jártak sikerrel, hiszen háromgólos vereséget szenvedtek.

Térjünk rá akkor a mi csapatunkra. Hét fordulót követően pozitív a mérlegünk, pedig öt alkalommal idegenben léptünk pályára. Eddigi mindkét pasaréti meccsünket megnyertük. Reméljük, hogy ez vasárnap a harmadik alkalommal is sikerül.


2022.09.11. (vasárnap) 13:00 óra

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE II. – PUTNOK FC

2022.09.11. (vasárnap) 16:00 óra

FC HATVAN – FÜZESGYARMATI SK

KISVÁRDA MASTER GOOD II. – DEBRECENI VSC II.

TERMÁLFÜRDŐ TISZAÚJVÁROS – VASAS FC II.

PÉNZÜGYŐR SE – DIÓSGYŐRI VTK II.

EGER SE – FACULTAS-TISZAFÜREDI VSE

AQUA-GENERAL HAJDÚSZOBOSZLÓ – SÉNYŐ-CARNIFEX FC

BVSC-ZUGLÓ – KARCAGI SE

DEBRECENI EAC – BKV ELŐRE

KÖRÖSLADÁNYI MSK – JÁSZBERÉNYI FC