BLSZ II. osztály 2. csoport
2021.10.21. (csütörtök) 20:00 óra, BKV Előre Sporttelep
Internationale CDF – Pénzügyőr SE II. 3-2 (1-1)
Pénzügyőr SE II.: Farkas Csaba, Kozma Levente, Hári János, Balogh Attila Péter, Romhányi Bálint (Kovács Jenő Ádám), Buzás Bálint, Nyuli Domonkos (Bagyinszki Dominik), Major Patrik Dominik (Szabó Bence Gergő), Sásdi Patrik Márk (Séllei Botond), Horváth Ádám (Vitos Gergő), Moller József Tibor
Vezetőedző: Schróth Lajos
Góllövőink: Kozma Levente, Vitos Gergő

A mérkőzés összképe alapján nyernünk kellett volna. Egy rendkívül arrogáns, agresszív, teátrális csapattal találkoztunk. Jól kezdtük a mérkőzést, egy jobb oldali támadás végén Moller József helyezett a hálóba. Az ellenfél felívelésekkel próbálta megbontani a védelmünket. Egy ilyen ártatlannak tűnő szituációban, a védőnk és a kapusunk egymásra várt és a berobbanó csatár egyenlíteni tudott. Továbbra is próbáltunk játszani, de az ellenfél „mindent” bevetett, hogy ez ne sikerüljön. Sajnos a játékvezető ebben partner volt, és mint később kiderült döntően befolyásolta a mérkőzés végeredményét is. A második félidő is a korábbi mederben zajlott, csapatunk próbált játszani, az ellenfél minden eszközzel próbálta megakadályozni ezt, és az ellentámadásaik veszélyesek voltak. Egy érthetetlen fordított bírói döntés után, szögletet kapott az ellenfél, amiből gólt kaptunk. A kapott gól után már csak mi akartunk futballozni. Kialakítottunk helyzeteket, lehetőségeket, amikkel nem tudtunk élni. Egy jobboldali akció során az ellenfél szándékos kezezése után jogosan jutottunk 11-eshez. Percekig állt a játék, a második sárga elmaradt (kiállítás) a bírót lökdösték, lefogták és a pályára idegenek is befutottak. Sajnos a 11-es kimaradt. Újra támadásba lendültünk, de a gól nem akart összejönni. Folyamatos játék nem tudott kialakulni az állandó fetrengéstől, színészkedéstől reklamálástól és a labda elrúgásától. Egy a félpályánál történt véleményes szabálytalanság után, az ellenfél felívelte a labdát az ötösünkre. Az ellenfél csatára a védőnket két kézzel rálökte a kapusunkra és mindketten a földre estek, majd a lecsurgó labdát a csatár a hálóba lőtte. Itt már elszabadultak az indulatok a csapatunknál. A mérkőzésen ment az adok-kapok. Egy előre ívelt labdával Szabó Bence a védője szorításában és a kiinduló kapussal ütközve hozta el a labdát, és az üres kapuba helyezett, amit nem adott meg a játékvezető (körbefogták, rángatták, fenyegették, saját partjelzője sem értette az ítéletet), szabálytalanság címen. Egy jobb oldali beadás után Vitos fejelt a hálóba. Az utolsó percekben Vitos lépett ki a védők között és a középre adott labdáját, Szabó Bence 10 m-ről rúgta kapura, amit az ellenfél kapusa sokadszorra óriási bravúrral védett. Itt a vége. A második félidőben a rendes játékidő nem érte el a 30 percet!!!