A Honvéd U8-nál járt a „pasaréti” U9

Szerdán barátságos mérkőzésen vettek részt fiataljaink.

A hét közepén egy hasznos program várt „pasaréti” U9-es korosztályunkra. Szerdán a Kispest Honvéd U8-as ifjú labdarúgóihoz látogattak fiataljaink a Magyar Futball Akadémiára. Két pályán, két meccsen vettek részt Hriagyel Roland és Nagy Benjámin által irányított focistáink. Az eredmény sokadrangú tényezőnek számított, de összesítésben 14-10 lett a hazaiak javára. Remekül sikerült ez a kezdeményezés, kellemes emlékekkel gyarapodtak a gyerekek.

Hriagyel Roland: Először is, szeretném megköszönni a Honvéd U8 játékosainak, edzőinek, vezetőinek, hogy elfogadták a barátságos mérkőzést, illetve a Pénzügyőr vezetőségnek a segítséget. Ez a mérkőzés nem (csak) arról szólt, hogy ki nyer vagy ki veszít, hanem a két klub közötti tisztelet, illetve a játékosok közötti tisztelet, de a legfontosabb az, hogy örömmel és boldogan léphettünk pályára, és a mérkőzés végén ugyanígy vonultunk le, hiszen egy kiváló egyesület és csapat ellen játszhatunk, ami egy örök élmény marad. A játékról és a játékosokról sokat nem kell, hogy mondjak, mert amit én elvártam, annak a háromszorosát teljesítették. Magabiztos, elszánt, összetartó csapatként játszottunk. Három U7-es játékosnak is adtam lehetőséget erre a mérkőzésre és mindhárman nagy teljesítményt nyújtottak. Ehhez annyit tudok hozzáfűzni, hogy le a kalappal az egész csapat előtt! 4×20 percet játszottunk, két csapat, két pályán. A másik csapattal kapcsolatos segítségemet Nagy Benjáminnak köszönetem. Sajnos voltak többen is hiányzok, akik a mérkőzés előtt betegek lettek, így nem volt sok lehetőségünk cserélni. Az ellenfél nagyon sok tehetséges játékosokból áll, hisz egy akadémiáról beszélünk. Óriási gratuláció mindkét csapatnak! És nagyon szépen köszönjük ezt a lehetőséget a Honvédnak, óriási élmény volt a srácoknak. Remélem, az idén még találkozunk.