A „pasaréti” U11-es korosztályunkat felkészítő Tóth Gábor szeretne egy komplex, átfogó tudással rendelkező szakemberré válni a későbbiekben.
Folytatjuk a téli időszakban publikálásra kerülő interjúk sorát. Aktuális riportunk alkalmával a „pasaréti” U11-es csapatunkkal foglalkozó Tóth Gáborral beszélgettünk.
– Miért döntöttél úgy, hogy edzősködésre adod a fejed?
– Tulajdonképpen egy véletlen egybeesésnek köszönhető. A PSE technikai vezetője, Teleki Olivér gyerekkori barátom, és csapattársam az 1. FC Skorpió SE csapatában, akivel majdnem egyszerre végeztük el anno a BLSZ játékvezetői képzését. Még vezettünk is együtt mérkőzéseket. Így alakult, hogy majdnem egy éve Olivér felkért egy PSE által szervezett utánpótlás tornán való játékvezetésre, amire örömmel igent mondtam. Habár már nem vagyok aktív játékvezető, utánpótlás korú gyerekeknek mindig nagyon szívesen segítek, akár mérkőzések levezetésével. A torna után Olivér megkérdezte, hogy éreztem magam, amire azt feleltem, hogy remek élmény volt, és egyébként is szeretnék majd utánpótlás labdarúgókkal dolgozni egy ponton. Erre ő azt felelte, hogy érdekes felvetés, mert pont üresedés van az U11-es csapatnál, és hogy érdekelne-e engem a lehetőség. Azt feleltem, hogy nyitott vagyok. De azt nem gondoltam, hogy 7 nappal később már a klub vezetőivel ülök egy asztalnál és alá is írjuk a szerződést.
– Végül miért vállaltad el ezt a feladatot?
– Gyerekkoromtól fogva egy erős jobbító szándék van bennem, ami motivál, hogy fejlesszem magam, tanuljak, fejlődjek. Ez pedig egy idő után azzal jár, hogy szeretnék ebből valamit tovább adni, és azt gondolom, életem ezen pontján már van is mit. A foci, a sport gyerekkorom óta nagy szerelem az életemben, amit később pszichológiai és közösségfejlesztési tanulmányokkal, és tapasztalatokkal egészítettem ki. Egészen konkrét és kerek elképzeléseim vannak az utánpótlásnevelésről. Nem csak a technikai, de a mentális felkészítés fontosságáról, és a közösségépítésről. De ez persze csak teória addig, amíg az ember nem ülteti a gyakorlatba. Egy kiváló lehetőségnek éreztem, hogy miután 10 éve dolgozom fiatal felnőttek fejlesztésével, kipróbáljam magam gyermekek korosztályában is. Ennek a folyamatnak a része, hogy idén ősszel elvégeztem az MLSZ által szervezett Grassroots edzői képzést, így most már teljes értékű edzőként működhetek a PSE kötelékében.
– Hogyan zajlik a mindennapi munka ebben a korosztályban?
– A munka hétfőn indul a tervezéssel. Minden hétfőn küldök egy részletes tervezetet az edzésekről és az aktualitásokról a szülőknek. Ez egy remek keretet ad a hétnek. Azt gondolom, hogy a tiszta, pontos kommunikáció az egyik legfontosabb építőköve minden projektnek. Kedden, szerdán, és csütörtökön edzünk a PSE Pasaréti pályáján (vagy télen teremben). Ezeket az edzéseket igyekszem játékosra és élvezetesre összerakni. Azt gondolom hogy akkor tud igazán fejlődni valaki, ha élvezi, amit csinál és játéknak tudja megélni. Mindeközben azt is gondolom, hogy akkor lehet igazán élvezni egy játékot, ha jók vagyunk benne. Ezért igyekszem a technikai fejlesztés mellett, gondolkodásmód, és szabályismereti tematikát is bevinni az edzésekre. Mindezt odaillő, és befogadható módon. Hétvégente Bozsik-tornák vagy futsal megmérettetések várnak ránk. Ez talán a legizgalmasabb része a folyamatnak, ahol a heti edzésmunka visszaköszön. Valamint ez az a pozitív nyomást adó közeg, ahol pontosan lehet látni, hogy ki mire képes, és miben kell még fejlődnie. Büszke vagyok rá, hogy egy nagyon jó közösséget alkot a pasaréti U11-es csapat. Beleértve a szülőket is, akik rengeteget segítenek, hogy a fenti folyamatok zökkenőmentesen tudjanak haladni.
– Mit tartasz a hitvallásodnak ebben a szerepkörben?
– Mint az élet minden más területén, ebben a szerepkörben is az önazonosságot tartom a legfontosabb irányelvnek. Egy ember akkor tud kiteljesedni, akkor tud az adottságai legjavával élni, hogyha összhangban van a saját világképével, és értékrendjével. Én egy kicsit különc karakternek tűnhetek, mert gyerekkoromtól fogva kritikusan gondolkodtam, és nem elégedtem meg az “előre megrágott” válaszokkal. Mindenről saját benyomást, saját tapasztalatot akartam szerezni. Ezért a gyerekeket is erre buzdítom. Bátran kérdezzenek, próbáljanak ki új dolgokat a pályán, és érezzenek rá, hogy nekik mi áll jól. Mi az ő stílusuk, mik az erősségeik, milyen emberré akarnak válni. Azt gondolom egy tanárnak, mentornak a legfontosabb szerepe, hogy segítsen kibontakoztatni a rábízott egyének egyéniségét. Ha mindenki stabilan áll a saját, önazonos szerepében, akkor tudnak hatékonyan együttműködni csapatként. Akkor tudják tisztelni egymást és önmagunkat is. Én azt mondom, hogy mindenki azt csinálja, amiben ő a legjobb. Ne elégedjen meg kevesebbel.
– Mik lehetnek a közelebbi és távolabbi jövő céljai?
– Csapatszinten szeretném, hogy minden játékos megtalálja a helyét a nagy egészben. Cél, hogy egyre nagyobb csapatkohézióban fejlődjenek a srácok, technikailag és mentálisan is. Szeretnék a csapatnál meghonosítani egy direkt mentális felkészítésre fókuszáló irányzatot, ami szerintem rettenetesen hiányzik az egész magyar sportvilágból. Saját magamnak pedig az a cél, hogy minél szélesebb palettán tegyek szert a pasztalatokra és tudásra a következő években. Szeretném, hogyha egy komplex, átfogó tudással rendelkező szakember válna belőlem, aki valami újat tud adni ennek a sportágnak.
