Élcsapatot lát vendégül a felnőtt

Vasárnap a dobogóról éppen csak lemaradó PMFC-t fogadja együttesünk.

A Szekszárdon elért remije után vasárnap hazai környezetben vág neki újabb feladatnak a harmadik vonal Dél-Nyugati-csoportjában versenyző felnőtt alakulatunk. 13 órától a PMFC-t fogadjuk a Pasaréti Sporttelepen a 15. körben.

A vendégek perpillanat éppen csak lemaradnak a dobogóról, 28 ponttal a 4. helyen állnak. Ez idáig 8 győzelmet, 4 döntetlent, 2 vereséget, illetve 30:8-as gólkülönbséget könyvelt el ellenfelünk. Jó formában érkeznek a pécsiek, hiszen immáron 7 forduló óta nyeretlenek, legutóbb hazai környezetben 2-0-s arányban múlták felül az FTC II-t.

Mi ugyan jelenleg igen csak a veszélyzónában vagyunk, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy minél előbb el tudjunk mozdulni a mezőny aljáról. Tisztában vagyunk vele, hogy egy komoly terveket szövögető és erős gárdával találkozunk aktuális küldetésünkön, kellő elszántsággal várjuk a mérkőzést és szeretnénk elérni egy meglepetést!