A legkisebbek örülhettek szombaton

Az U19 és a „Kőér utcai” U14 kikapott, ifjú futsalosaink viszont remek napot zártak.

Szombaton 3 korosztályos együttesünk számára is változatos eredményekkel fejeződött be soros fellépése. Az U19 otthon kapott ki, a „Kőér utcai” U14 idegenben szenvedett vereséget. Szerencsére azonban a jóból is jutott a hétvége első napján, és „pasaréti” U9-es futsal csapatunk mindhárom mérkőzést meggyőző különbséggel tudta behúzni. Lássuk a meccsek részleteit és az edzők értékeléseit!

MLSZ Regionális U19 Alap Észak-keleti-csoport, 16. forduló:

Pénzügyőr SE-Gyöngyösi AK 1-3 (1-1)

Budapest, Kőér utcai Sporttelep.

Pénzügyőr SE: Bánkuti – Zrupkó, Arany (Jakab, 56.), Welser, Demeter (Balogh, 67.), Lovastyik, Radácsi, Füzi, Bandi, Ulrich, Erdei (Pipcz, 56.). Edző: Mészáros Attila.

Gól: Erdei

Mészáros Attila: Sajnos ezen a mérkőzésen nem játszottunk jól, ami nem lenne olyan nagy baj, de hogy akaratban és küzdeni tudásban is felülmúlt minket az ellenfél, az már nagyon nagy baj, így nem is lehetet más, mint vereség a vége! Nagyon sajnálom, hogy így alakult ez a mérkőzés, nem így készültünk!

BLSZ U14 HNP 3. csoport, 17. forduló:

Szent István SE-OTP Bank-Pénzügyőr SE 4-1 (1-0)

Budapest, Tichy Lajos Sportcentrum.

Pénzügyőr SE: Bessenyei – Tenschert, Nagy, Jankovics, Mészáros, Kardos, Vágó, Szabó, Tompos-Hakkel. Cserék: Horváth, Gebei, Erdem, Bodnár, Szvetnyik. Edző: Ilyés Máté.

Gól: Szabó

Ilyés Máté: Emelt fővel a listavezető ellen! A mai napon a tabella éllovasával játszottunk, és bár a pontok nem maradtak nálunk, a tiszteletet és az elismerést mindenképpen kivívtuk. Az eredmény nem mondja el a teljes történetet. A srácok óriási szívvel és elszántsággal küzdöttek az első perctől az utolsóig. Az első félidőben kifejezetten szép, kombinatív játékkal rukkoltunk elő, több ígéretes akciónk is volt, amivel bizonyítottuk, hogy van keresnivalónk a legjobbak ellen is. Sajnos egy büntetőt is hibáztunk, ami lélektanilag fontos pillanatban jött, de a csapat tartását mutatja, hogy ez sem törte meg a lendületünket. A mérkőzés végére fizikálisan ugyan elfogytunk a rendkívül erős ellenféllel szemben, de az akaraterőnk egy pillanatra sem hagyott alább, hajtottunk és küzdöttünk egészen a lefújásig. Az eredménytől függetlenül maximálisan elégedett vagyok a mutatott mentalitással. Ha ilyen elszántsággal és játékkal megyünk tovább, a szerencse is mellénk fog állni!

Futsal U9 éves tornasorozat tavaszi 6. csoport, 3. forduló, Budapest, Kőér utcai Sporttelep:

Káposztásmegyeri SC-Pénzügyőr SE 0-7

Gól: Bródi-Csörgő (3), Dózsa, Pék, Onyschuk, Grósz

Érdi VSE U8-Pénzügyőr SE 0-11

Gól: Bródi-Csörgő (4), Dózsa (2), Pék (2), Onyschuk, Grósz, Csóti

Pénzügyőr SE-ASI DSE U8 6-3

Gól: Bródi-Csörgő (3), Pék (2), Dózsa

Pénzügyőr SE: Verbó, Bródi-Csörgő, Pék, Csóti, Dózsa, Onyschuk, Grósz, Rudolf, Piros, Moldován. Edző: Hriagyel Roland.

Hriagyel Roland:Három mérkőzést játszottunk, és három győzelemmel hagytuk el a csarnokot. Egész végéig fegyelemmel és akarattal, tudatosan hoztuk le a három meccset. Örömömre szolgál, hogy kettő U7-es játékosnak is adtam lehetőséget és mindketten eredményesek is lettek pár lőtt góllal. Támadásban eddig is jók voltunk, hisz sok találkozón sok gólt lövünk, de most kifejezetten nagyon örülök, hogy a védekezésben is kezdünk egyre jobbak és stabilak lenni. Volt most egy hosszabb szünet februárban, volt idő a védekezést gyakorolni, ez látszik is ezen a napon, hogy három mérkőzésen összesen három gólt kaptunk… Nagyon nagy gratuláció a játékosoknak, mert mindent beleadtak a mai napba!