Szombaton a dobogós Nagykanizsánál lesz jelenésünk.

Az Iváncsa elleni pontosztozkodás után vendégként vár piszok nehéznek ígérkező az NB III Dél-Nyugati-csoportjában versenyző felnőtt társulatunkra. 16 órától Nagykanizsán lesz jelenésünk a 24. körben.
A hazaiak jelenleg a dobogó legalsó fokán állnak, nem titkolt céljuk a bajnoki cím és a feljutás. Eddig 14 győzelmet, 6 döntetlent, 3 vereséget és 40:25-ös gólarányt értek el a házigazdák, akik az előző fordulóban 1-1-re végeztek az FTC II-nél. Az őszi odavágón 2-1-es arányban kaptunk ki.
Egyelőre veretlenek vagyunk az új edzőpárosunk irányításával, egy sikert követően két alkalommal ikszeltünk. Tudjuk, hogy a hőn áhított cél, a kiesés elkerülése érdekében, fontos volna előrukkolnunk bravúrral is az elkövetkezendő időszakban. Azzal is tisztában vagyunk, hogy ezúttal finoman szólva sem mi vagyunk a párharc esélyesei, leszögezhetjük azonban, hogy nem szeretnénk olcsón adni a bőrünket!






