Búcsúzunk az NB III-tól

A Szekszárd elleni döntetlennel végleg megpecsételődött csapatunk sorsa.

Vasárnap a Szekszárdot fogadta felnőtt együttesünk az NB III Dél-Nyugati-csoportjának utolsó előtti, 29. körében. Szerettünk volna szépen elköszönni közönségünktől.

A korai tapogatózó játék után inkább a mi akaratunk érvényesült a gyepen. A szünethez közeledve meg is tudtuk szerezni a vezetést Varga közeli találatával. Sajnos pár perccel a fordulás után kihasználták egy védelmi hibánkat az egyenlítő vendégek.

Ezt követően is mindent beleadtak a fiúk, egy darabig viszont nem jött az újabb eredményes befejezés. Aztán a 72. perchez elérve Tóth mintegy 19 méterről kilőtte a bal alsót, így megint előnyhöz juttatva a mieinket.

Kellett volna még egy megnyugtató találat, de ez nem érkezett meg. Már mindenki a lefújást várta, amikor a 96. minutumban egy roppant balszerencsés öngóllal egalizáltak a vendégek. 2-2 lett a csata vége.

Ezzel az eredménnyel hivatalosan is eldőlt, hogy együttesünk elbúcsúzott a harmadosztálytól. A 14. hely megszerzésével még számolgathattunk volna, immáron viszont biztos, hogy a 15. pozícióban fejezzük be a 2025/2026-os szezont.

NB III Dél-Nyugati-csoport, 29. forduló:

Pénzügyőr SE-Szekszárdi UFC 2-2 (1-0)

Budapest, Pasaréti Sporttelep, 200 néző. Vezette: Kiss D. (Vozár Á., Lazanyecz M.)

Pénzügyőr SE: Dulka – Vörös, Balázs B. (Staudinger, 86.), Stoiacovici, Szabó, Csoma-László (Földi, 95.), Labát, Tóth K., Varga (Melovics, 86.), Morvai, Kustudic. Vezetőedző: Dejan Milovanovic.

Szekszárdi UFC: Bognár – Füredi, Ágics, Sütő, Budai (Péter D., 41.), Egri, Arena, Péter A. (Ulbert, 62.), Brecska, Major. Vezetőedző: Juhász Máté.

Sárga lap: Csoma-László, Balázs B., Tóth K., Varga, Dulka, ill. Budai, Juhász, Sütő, László M., Ágics, Péter D., Ulbert

Gól: Varga (42.), Tóth K. (72.), ill. Péter A. (53.), Tóth K. (96., öngól)