Újabb korosztályos együttesünk edzője értékelte a mögöttünk hagyott évadot.
„Pasaréti” U14-es legénységünk a 6. helyen zárta a budapesti 3/4 pályás mezőnyének 2. csoportjának 2025/2026-os küzdelmeit. Az évad során 11 győzelmet, 2 döntetlent, 9 vereséget, illetve 64:51-es gólkülönbséget elkönyvelő csapatunk szereplése kapcsán a fiúk edzője, Szabó András foglalta össze gondolatait.
Szabó András: – Összességében elégedett vagyok az elmúlt szezonnal. Játékosok végig komolyan vették a bajnokságot, a szülők pedig egész szezonban a csapat mögött álltak. Több játékosunk is látványosan fejlődött egyénileg a szezon kezdete óta és a csapatjátékunk is folyamatosan fejlődött. Sokszor jól nézett ki az, amit a pályán láttam. A tabellára pillantva nagyjából a reális helyünkön végeztünk. Meglepetést nem tudtunk okozni tavasszal, viszont a mögöttünk lévő csapatok ellen általában magabiztosan hoztuk a 3 pontokat. Elkezdtük lerakni a nagypályás futball alapjait már tavasszal, szóval folytatjuk a munkát U15-ös korosztályban. Bízok benne, hogy a nyári felkészülési időszakban sikerül összerakni a csapatot, mert a játékosokban ott tanulási és a bizonyítási vágy. Nyáron az edzések mellett edzőmérkőzésekkel tervezünk felkészülni a következő szezonra.






