Sor kerül a felkészülési időszak második fellépésére.
Jó darabig tart még az NB III Dél-Nyugati-csoportjában tavasszal a bennmaradás reményében ringbe szálló férfi felnőtt labdarúgó csapatunk számára a téli alapozás. Mint korábban említettük, hétfőtől péntekig Hévízen edzőtáborozik Bücs Zsolt által irányított társulatunk.
Már egy gyakorló mérkőzést is magunk mögött tudhatunk, szombaton pedig jöhet a második ilyen jellegű találkozó. 11 órás kezdéssel a hozzánk hasonlóan harmadosztályú, az Észak-Nyugati-régióban szereplő Tatabányánál vendégeskedünk.
A házigazdák jelenleg a 5. pozíciót foglalják el az említett mezőnyben, ősszel 9 győzelmet, 1 döntetlent, 7 vereséget, illetve 26:22-es gólkülönbségre tettek szert.
Mi kellőképpen bízunk benne, hogy a mostani párnapos kiruccanásunk képes lesz minél inkább összerázni a társaságot, amely tényező hatványozottan fontosnak bizonyulhat majd a bajnokság folytatásában ránk váró feladatok alkalmával. Ezúttal egy újabb állomás következik, egy masszív és a saját pontvadászatában meghatározónak számító gárdánál.





