Visszatekintő női csapatunk őszére

A hölgyek edzője, Szikszay József foglalta össze gondolatait.

A mögöttünk hagyott hetekben szépen lassan egymás után tettünk említést különféle együtteseink őszi idényéről. Labdarúgó szakosztályunk rendelkezik egy női csapattal is. A hölgyek a Pest vármegyei regionális 3/4 pályás bajnokság I. osztályában versenyeznek, ahol 4. helyen mentek a téli szünetre. Együttesünk eddigi szerepléséről edzőjüket, Szikszay Józsefet kérdeztük.

Szikszay József:A női csapat a Pest vármegyei 3/4 pályás bajnokságban több éve együtt játszó játékosokból áll, akik nagyon összetartóak, és sok áldozatot hoznak, hogy együtt tudjanak focizni. Van olyan játékosunk, aki minden edzésre és meccsre ingázik a Balatontól. Vannak külföldi játékosaink is, akik felszabadultak, mivel elmondásuk szerint olyan, mintha a saját hazájukban játszanának. Igazi befogadó és segítőkész csapat vagyunk. A nyári felkészülésünk nem volt optimális a nyaralások miatt, de ezt már így megy évek óta. Eltelt pár meccs, mire úgy játszottak ősszel, ahogy szerettem volna. Emiatt egy kicsit vegyesek az érzéseim. Szeretnénk minél előbb végezni, a dobogó a cél, ami az új játékosokkal kiegészülve, abszolút elérhető. Terveink között szerepel idővel a női utánpótlás szakág felépítése is.