Változatos utánpótlás eredményeket hozott a vasárnap

„Kőér utcai” U14-es csapatunk mellett futsal együtteseink is nyerni tudtak.

Vasárnap két 3/4 pályás csapatunk mellett két futsalos korosztályunk is újabb bajnokikat vívott meg. A „pasaréti” U14 sajnos kikapott, a „Kőér utcai” U14 viszont győzött. U13-as és U9-es futsalosaink is örülhettek. Nézzük meg a mérkőzések részleteit!

BLSZ Serdülő U14 HNP 2. csoport, 11. forduló:

Pénzügyőr SE-Mészöly Focisuli 1-2 (1-0)

Budapest, Kőér utcai Sporttelep.

Pénzügyőr SE: Pintér – Bácsfalusi, Antal, Baranyai, Ekler, Járay, Juhász, Albert, Posta. Cserék: Gaugecz, D. Nagy, Sárosi, Soós, Hámori. Vezetőedző: Szabó András.

Gól: Posta

Szabó András: Az első félidőt tökéletesen hoztuk le. A megbeszélteknek megfelelően stabilak voltunk hátul és igyekeztünk kevés területet hagyni a vendégcsapatnak. Nem talált rajtunk fogást ellenfelünk, annak ellenére sem, hogy ők diktálták a mérkőzés ritmusát. Egy gyors ellentámadást követően mi szereztük az első félidő egyetlen gólját. A második félidőben is remekül együtt mozgott a csapat, azt egyenlítőgólt is csak „szabadrúgásból” kaptuk. Így a hajrára egy nyílt sisakos küzdelem bontakozott ki, ahol végül a vendégcsapat örülhetett, mert az utolsó percben megszerezte a győzelmet egy hazai láb segítségével, amin megpattant a labda. Gratulálni tudok csak a csapatnak, mert az utolsó másodpercig győzni akartak!

BLSZ Serdülő U14 HNP 3. csoport, 11. forduló:

Palota SE-Pénzügyőr SE 0-4 (0-0)

Budapest, Budai II László Stadion.

Pénzügyőr SE: Szvetnyik – Horváth, Mészáros, Kabai, Nagy, Kardos, Bényi, Tenschert, Abass. Cserék: Bessenyei, Jankovics, Bodnár, Erdem, Schuszter, Szabó. Vezetőedző: Sulija Ottó.

Gól: Mészáros (2), Bényi, Kabai

Sulija Ottó: – Ismét átaludtuk az első félidőt, ami gól nélkül zárult, helyzetek sokaságát hagytuk ki- Görcsösen akartunk gólt rúgni, de mindig volt egy blokkoló láb. Megjött az első gól, ami hozta a sima győzelmet. A végén focit láttam a pályán. És ma sem kaptunk gólt.

Futsal BLSZ éves tornasorozat, U9, 6. csoport, 3. forduló:

Pénzügyőr SE „Kőér”-ASI DSE U8 4-1

Gól: Miklós (2), Bódis, Darnyik

Kispest SE U8-Pénzügyőr SE „Kőér” 0-7

Gól: Bódis (2), Jakab (2), László, Darnyik, Sanger

Köteles László:Hazai rendezésű eseményhez híven sikerült játszani. Két mérkőzést játszottunk. Mindkét meccsen győzelmet arattunk. Remek játékot mutatva és mindösszesen 1 gólt kapva. A srácok rengeteg helyzetet tudtak kialakítani, amiből viszonylag sok gól is született. Hozzá kell tegyem, lehetett volna sokkal több is. Mindent egybe véve, csak gratulálni tudok a csapatnak! Minden játékelemben felülmúltuk az ellenfeleinket. Élvezetes és jó mérkőzések voltak.

Futsal BLSZ U13, 2. csoport, 6. forduló:

Pénzügyőr SE-Hegyvidék UFC Gerrzo II 9-4 (4-2)

Budapest, Kőér utcai Sporttelep.

Pénzügyőr SE: Barna – Kabai, Nagy, Bodnár, Tompos-Hakkel. Cserék: Jankovics, Papp, Gebei, Szabó. Vezetőedző: Sulija Ottó.

Gól: Kabai (3), Bodnár (2), Szabó, Papp, Gebei, Nagy

Sulija Ottó:Ma csúcsra járattuk az U13-as és U14-es korosztályt. Reggel 8-kor futsal mérkőzést játszott az U13. Nem volt zökkenőmentes, kerestük magunkat, de egy idő után átszakadt a gát. Sima lett a vége.