Egy hajszálon múlott a bravúr a pécsiek ellen.

Vasárnap a bajnoki címre hajtó PMFC-t fogadta férfi felnőtt labdarúgó csapatunk a harmadosztály Dél-Nyugati-csoportjának 15. körében. Nem mi voltunk a mérkőzés esélyesei, de hazai pályán minél inkább szerettük volna megnehezíteni jó formában lévő ellenfelünk dolgát.
A vendégek kezdtek jobban, egy elpuskázott helyzet után a 18. percben pedig a vezetést is megszerezték, Bukovics kilépett a védőink közül, majd higgadtan a kapuba passzolt. Ezt követően mezőnyben zajlott a küzdelem. Bekének volt egy lökete, ami kevéssel ment el a kapunk mellett, aztán Vörös próbálkozását védte bravúrral a hálóőr.
A szünethez közeledve felgyorsultak az események. Csörgő révén növelték előnyüket a pécsiek, de nem estünk össze és előbb Stoiacovici büntetőjével szépítettünk, míg kisvártatva Csoma-László egalizált.
Sajnos még a pihenő előtt megint hátrányba kerültünk, Helesh közelről volt eredményes. A második felvonás elején Gazdagnak volt védeni valója, Hegedűs szabadrúgásánál. Jó volt látni, hogy ismét mennyire akart a csapatunk, aminek újfent meglett a gyümölcse: a csereként beszálló Simon módosította remivé az állást a 66. minutumban.
Teljesen nyílt lapokkal jöhetett a mérkőzés utolsó szakasza. Az imént említett rutinos támadónknak egy alkalommal a gólvonalunkról kellett mentenie, a hajrában a látogatók portása hárított nagyot Szabó löketét. Már-már úgy tűnt, döntetlennel zárul ez a komoly csata, sajnos nem így történt. A 94. percben befejelte a mindent eldöntő gólt, ezáltal 4-3-as sikerhez segítve övéit…
Nem szeretnénk ismételni önmagunkat, de ez a pontvesztés is igen fájó. Egy hajszál választotta el együttesünket egy bravúrtól. A bemutatott elszántságra és teljesítményre viszont alapozhatunk. Remélhetőleg már a Dunaújvárossal szemben.
NB III Dél-Nyugati-csoport, 15. forduló:
Pénzügyőr SE-PMFC 3-4 (2-3)
Budapest, Pasaréti Sporttelep, 300 néző. Vezette: dr. Dédési M. B. (Balla L., Mózsa Á.)
Pénzügyőr SE: Gazdag – Vörös, Melovics (Megyeri, 46.), Csoma-László (Simon, 59.), Stoiacovici, Szabó L., Molnár Milán, Szűcs (Soós, 30.), Tóth, Fekete (Murgu, 46.), Molnár Márton (Staudinger, 77.). Vezetőedző: Bücs Zsolt.
PMFC: Helesfay – Beke (Pintér, 46.), Németh, Berekali, Jásper (Horváth L., 46.), Hegedűs, Bukovics (Varga, 61.), Horváth P., Ikonomou, Csörgő (Novák, 61.), Helesh (Orbán, 72.). Vezetőedző: Vas László.
Sárga lap: Molnár Milán, ill. Horváth L., Vas, Pintér, Orbán
Piros lap: Simon (94.)
Gól: Stoiacovici (42.), Csoma-László (44.), Simon (66.), ill. Bukovics (18.), Csörgő (37.), Helesh (45+1.), Novák (94.)





