Legyőzte a sereghajtót felnőtt csapatunk

Fontos győzelemmel debütált a kispadon Dejan Milovanovic.

Vasárnap a sereghajtó Dombóvárt fogadta az utolsó előtti pozíciót elfoglaló felnőtt együttesünk az NB III Dél-Nyugati-csoportjának 21. fordulójában. Ezen a mérkőzésen debütált csapatunk élén újdonsült vezetőedzőnk, Dejan Milovanovic, illetve segítője, Nenad Pozder. Egyértelmű célokkal vártuk a meccset, csupán a 3 pont megszerzésében gondolkodtunk.

Sokkolóan indult az összecsapás, a 7. percben egy ellenakciót góllal tudtak befejezni a vendégek, Horváth révén. Szerencsére nem szegte a srácok kedvét a beszedett találat. Az első félidő derekán jött is az egyenlítés. Molnárt szabálytalanul lökték el a büntetőterületen belül, Szabó Levente pedig higgadtan értékesítette a tizenegyest. Mentünk tovább és lélektanilag éppen jókor, a szünet előtt fordítottunk. Egy nagy bedobás Demeternél kötött ki, aki 14 méterről kilőtte a jobb alsót.

A második felvonásban magabiztosabban játszottunk, egy darabig azonban nem változott az állás. Érezhető volt, ha még egyszer mattoljuk a Tolna vármegyeieket, meglesz a siker. A 73. percben növelni is tudtuk az előnyt. A csereként beszálló Tóth tette középre a lasztit, a szintén a kispadról szerepet kapó Varga pedig a kapu jobb oldalába helyezett. A becsülettel küzdő látogatók nem adták fel, megpróbáltak mindent, de ezt ki tudtuk használni és egy kontrából ismét mattoltuk őket. Az ellenfél hálóőre nagyjából 30 méterre kiszaladt a gólvonal elől, ezt egy felpasszolt labdát kapó Kustudic észlelte is és nagy okosan, a portást átemelve kialakította a végeredményt.

4-1-re nyertünk. Szokták mondani, úgy kellett ez a győzelem, mint egy falat kenyér… A frissen kinevezett szakemberek bemutatkozása kellőképpen pozitív volt. Jól tudjuk viszont, hogy nagyon messze még a vége és most pusztán egy kicsi lépést tettünk meg. Ezen az úton szeretnénk tovább haladni, hogy elérjük a hőn áhított célt, a bennmaradást.

NB III Dél-Nyugati-csoport, 21. forduló:

Pénzügyőr SE-Dombóvári FC 4-1 (2-1)

Budapest, Pasaréti Sporttelep, 200 néző. Vezette: Kása T. (Dudás V., Dabis T.)

Pénzügyőr SE: Gazdag – Staudinger (Tóth K., 46.), Szűcs, Stoiacovici, 38.), Balázs B. (Vörös, 63.), Szabó L., Földi (Csoma-László, 82.), Labát, Kocsis, Demeter, Kustudic, Molnár (Varga, 46.). Vezetőedző: Dejan Milovanovic.

Dombóvári FC: Nagy Sz. – Pintér, Nagy R. (Lengyel, 46.), Mayer, Juhász, Horváth (Szabó D., 59.), Bunevácz, Sebestyén (Szatmári, 72.), Lódri, Gulyás, Sárosi. Vezetőedző: Martinka Dániel.

Sárga lap: Földi, ill. Bunevácz, Szatmári

Gól: Szabó L. (25.), Demeter (45+2.), Varga (73.), Kustudic (47.), ill. Horváth (7.)