Hatpontos alsóházi meccs előtt áll a felnőtt

Vasárnap a közvetlen riválisnak számító PEAC-nál vendégeskedünk.

A Dombóvár ellen elért létfontosságú sikere után vasárnap a 22. kör következik az NB III Dél-Nyugati-csoportjában versenyző felnőtt együttesünk számára. 16 órától a PEAC-nál lépünk pályára a pécsi PMFC Stadionban.

A 13. helyezett házigazdák közvetlen vetélytársnak tekinthetők, hiszen 2 pozícióval és 3 ponttal előznek meg bennünket. A szezon eddigi részében 4 győzelmet, 5 döntetlent, 12 vereséget, illetve 26:39-as gólkülönbséget könyveltek el a hazaiak, akik legutóbb 4-1-re kikaptak az FTC II-nél Az odavágón 3-2-es arányban diadalmaskodtunk.

Az elmúlt napokban szépen lassan formálódott csapatunk az előző fordulóban bemutatkozó edzőpáros kezei alatt. Kijelenthetjük, hogy ismét egy kiemelten fontos bajnokin leszünk érdekeltek, ahol igen csak fontos volna elérnünk egy minél pozitívabb végkifejletet. Ezért igyekszünk majd mindent meg is tenni, hiszen a célunk változatlan, benn szeretnénk maradni a harmadik vonalban!