Így áll jelenleg felnőtt csapatunk átigazolások terén

Egyelőre 4 érkezőnél járunk.

Immáron 3 előkészületi találkozót tudhat maga mögött az NB III Dél-Nyugati-csoportjában szereplő férfi felnőtt csapatunk. Időközben pár napon keresztül egy hévízi edzőtáborban is részt vettek a fiúk, ahol nem csak a szakmai munka volt terítéken, hanem hangsúlyos szerepet kapott a közösség építése is. Ezen a héten befejeződnek a kemény fizikai foglalkozások, a továbbiakban már sokkal inkább a taktikai, frissítő jellegű tréningek szerepelnek majd a programban.

A játékoskeretünk bővülése kapcsán is meg tudunk osztani friss információkat. Erdei András középpályásként csatlakozott hozzánk a Dorogtól. A Hatvantól a tervek szerint érkező Rácz Róbert kapusként bevethető. Demeter Gergő belsővédőként teszi át székhelyét a Váctól. Morvai Áron a PMFC-től kerül hozzánk az előttünk álló tavaszi idényre. Megemlítendő, a mostani felkészülést Varga Örs is végigcsinálja, ezáltal gyakorlatilag valamilyen szinten ő is új labdarúgónak tekinthető. Az említetteken kívül is zajlik még a munka a háttérben, újabb fejleményekről a későbbiekben is tájékoztatni fogjuk szimpatizánsainkat és az érdeklődőket.