U11-es korosztályunk is lezárta a Bozsik-tornák sorát

Két csapattal képviseltük magunkat a soroksári eseményen.

Vasárnap U11-es korosztályunk számára is befejeződött a Bozsik-torna idénye. Ismét „pasaréti” és „Kőér utcai” bázisunk is jelen volt a fesztiválon. Külön öröm volt a srácok számára, hogy a létesítmény centerpályáján rendezték meg a szezont búcsúztató eseményt. Nézzük meg az edzők értékeléseit!

Tóth Gábor, Kőér utca U11: – A szezon utolsó Bozsik-tornáján remek, napsütéses időben tudtunk játszani. A Soroksár centerpályáján igazi élmény volt megmérkőzni 4 ellenfelünkkel. Az erősebb csoportba kerültünk, ahol azzal a SZAC-cal játszottuk az első meccset, akivel mindig majdnem partiban vagyunk, de valahogy sosem tudjuk megmutatni ellenünk az igazi játékunkat. 1-0-s vezetés után végül 6-2-re kaptunk ki. Második mérkőzésen egy hasonlóan erős Csepellel találkoztunk, ahol úgy kaptunk ki 2-0-ra, hogy lehetett volna 10 is. Túlzás nélkül, kb. 8 kapufát rúgott az ellenfél. Saját térfelünkre szögeztek minket. Mi pedig igyekeztünk állni a sarat. Az utolsó két találkozón volt igazán keresnivalónk. A Soroksárral mindig ki-ki meccseket játszunk. Most is így volt, de majdnem behúztuk. A lefújás előtt 1 perccel még 2-1-re vezettünk. Utána egyenlítettek ki. De a legfájóbb a Városgazda elleni döntetlen, ahol Ötvös Bálint két góljával 2-1-re vezettünk. Konkrétan a lefújás előtt 1 másodperccel, ráadásul öngóllal egyenlített ellenfelünk. Jó lett volna hozni az utolsó két meccset, de ezen a napon ennyire futotta tőlünk. A legjobbnak járó oklevelet ma Ötvös Bálint kapta, akinek az első meccsen volt egy hatalmas szólója, ami után gólpasszt adott Kuttor Norbinak. Az utolsó meccsünkön pedig az ő két góljával hoztuk az ikszet.

Köteles László, Pasarét U11:Egy nagyon szép pályán, nagyon szép időben, remek napon léptek pálya a srácok. A Soroksár SC centerpályán megrendezett idény utolsó Bozsikján vettek részt a fiúk. Nagyszerű befejezéseket, debütálást, remek védéseket, mutattak a gyerekek. Mindenki élvezte a játékot. Örömmel és sok mosollyal jöttek le a pályáról. Mindenkire nagyon büszke vagyok, amiért a sok munka után ilyen boldogan játszottak végig. Sikerült 4 mérkőzésen 11 gólt rúgni. 1-1 győzelmet és vereséget, illetve 2 döntetlent értünk el. Külön gratulálok Galyas Noelnek, aki debütálni tudott a Bozsik-rendezvényen és kapusként nagyon szép védéseket mutatott be.